Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere
korábban soha sem tapasztalt mértékben emelkedtek, és jelenleg az amerikai katonai kiadások már elérik az évi kb. 260 milliárd dollárt. Amíg korábban az amerikai katonai és gazdasági erő egymással párhuzamosan és összekapcsolva fejtette ki nemzetközi hatását, a 70-es években a két elem közötti összhang megbomlott. Az Egyesült Államok nem tudta kompenzálni gyengülő gazdasági erejét a katonai erő alkalmazásával; az utóbbi esetleges felhasználása pedig nem oldaná meg azokat a gazdasági problémákat, amelyek az amerikai nemzetbiztonság szempontjából lényegesek (így például katonai erővel nem lehet biztosítani az importált olaj szállítását az Egyesült Államok számára). A gazdasági képességek hanyatlása azonban már az elmúlt évtized közepe után az amerikai külpolitikai eszközrendszer egészén belül felértékelte a katonai erőt. Csakhogy a katonai erő politikai célra történő alkalmazását egy sor tényező akadályozta. Éppen a vietnami háború első néhány évének tapasztalatai bizonyították, hogy az amerikai katonai erő még egy ilyen, hagyományos fegyverekkel vívott háború és nyilvánvalóan egyenlőtlen katonai erőviszonyok mellett sem alkalmazható a biztos siker reményében. A vietnami háború katonai szempontból sem volt „megnyugtató” az Egyesült Államok számára. A vietnami háború befejezése - azt is figyelembe véve, hogy az amerikai stabilizáló kísérlet teljes kudarcot vallott - nem szüntette meg az amerikai katonai erő alkalmazásával szemben a háború éveiben kialakult ellenérzést. A „Vietnam- szindróma” nemcsak elvi szinten, hanem a politikai gyakorlatban is létezett. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az sem, hogy a vietnami háborúban való amerikai katonai részvétel megítélésében két szempont keveredett az amerikai közvélemény és a vezetés értékítéletében. Az egyik szerint az amerikai beavatkozás önmagában elítélendő és a jövőben meg nem ismételhető cselekedet volt, amely elsősorban azzal ártott az amerikai nemzeti érdekekeknek, hogy gyengítette az Egyesült Államok nemzetközi tekintélyét, felesleges terheket rótt az ország gazdaságára és társadalmi életére. A másik felfogás szerint viszont a probléma lényege abban rejlik, hogy felkészületlensége miatt az Egyesült Államok nem ért el sikert a háborúban. Ez a nézet magában foglal bizonyos „jótékony” megbocsátást is egy esetleges későbbi amerikai katonai intervenciót illetően, ha az végül is amerikai szempontból sikeresnek bizonyulna. Nem véletlen, hogy a vietnami háború eme kétfajta értékelésében az évtized során lényeges hangsúlybeli eltolódás ment végbe; míg a 70-es évek első felében és közepén az előbbi nézőpont dominált, az évtized végére és a 80-as évek elején a vietnami háború azért minősült kudarcnak, mert az Egyesült Államok nem nyerte meg. Ennek a nézetrendszernek a mai amerikai vezetésen belül uralkodóvá válása és az amerikai közvéleményben domináns nézetrendszerré való formálása nyilvánvalóan a „Vietnam-szindróma” megszűnését is jelenti. Az amerikai katonai erő alkalmazásának bizonyos mértékű korlátját jelentette az is, hogy a vietnami háború befejező szakaszában, majd az azt követő né:9
