Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Bognár Gyula: Korunk forradalmi áramlatainak antiimperialista szövetsége a 70-es és a 80-as években
ben diszkreditálják a hetvenes évek során kialakult enyhülést, mint ami nehezíti céljaik elérését, és fel akarják számolni az enyhülés vívmányait. Ma azonban - az enyhülés időszakának eredményeként - jelentős szálak fűzik össze a világ országait, azokat is, melyek különböző társadalmi rendszerűek. Éppen e szálak szétszakítása, a kölcsönösen előnyös együttműködés meggátolása a célja azoknak az amerikai imperialista köröknek, amelyek a nemzetközi konfrontáció elmélyítésén munkálkodnak, a szocialista világ „megbüntetésének” anakronisztikus célját hirdetik, és semmibe veszik tőkés szövetségeseik érdekeit is. Nem véletlen, hogy az agresszív amerikai vonal ott szenvedi el a leglátványosabb kudarcait szövetségesei körében, ahol a világgazdasági kapcsolatok té- nyeivel, illetve a többi tőkés ország kapitalistáinak érdekeivel száll szembe: az embargópolitika terén. Az enyhülés évtizede kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után. Mindenekelőtt Európa példáján - de nemcsak azon - a gyakorlatban igazolódott be, hogy a békés egymás mellett élés nem puszta ideologikus jelszó, hanem a kor követelménye, és a „kölcsönösen előnyös kapcsolatok” kifejezés nem udvarias diplomáciai fordulat, hanem mindkét fél részére nélkülözhetetlen erőforrás. A gazdasági világválság következményeinek enyhítése és a fejlődés útjainak megszilárdítása egyaránt ezer szállal kötődik az ellentétes társadalmi rendszerű országok kapcsolatainak fenntartásához is. Csakúgy, mint a milliónyi szubjektív tényező óhaja, a világot saját szemükkel megismerni akaró emberek törekvése a világ mindkét részén. A világforradalmi folyamat különböző osztagainak a törekvése, az enyhülés vívmányainak megőrzésére sokkal több, mint természetes törekvés a megfelelő mozgástér megőrzésére. Ez a politika csakúgy kifejezi az emberi nem létérdekét, a gazdasági fejlődés logikáját, mint az embermilliók vágyát és törekvéseit. Az imperializmussal szembeszálló erőknek tehát nincs szükségük politikájuk megváltoztatására. Természetes létérdekünk követeli meg a védekezést a korábbiaknál is fenyegetőbb és veszélyesebb imperialista akciókkal szemben, de ennek keretét és céljait korábbi, jól bevált politikánk adja meg. Az imperializmus elleni harcot ténylegesen vállaló forradalmi erők szövetségére soha nem volt nagyobb szükség, mint most. Az imperialista politika ma veszélyesebb a forradalmi erők, a világ minden népe számára, mint bármikor korábban. Ha sikerül a szemben álló társadalmi rendszerek vetélkedését, küzdelmét egyre jobban átirányítani a fegyveres konfrontáció különböző szféráiba — ez már maga is az imperializmusnak kedvez, és közelebb hozza a legszélsőségesebbek álmát: nukleáris fegyverekkel végrehajtott katonai összecsapást, ami az egész emberiség létét fenyegeti. E veszéllyel szemben az imperializmusellenes forradalmi erők nem az elzárkózás politikáját választják, hanem még szélesebb nemzetközi összefogásra törekszenek. A forradalmi áramlatok egységét, összefogását a jelenlegi különlegesen agresszív imperialista vonal elleni harcban kell konkretizálni, és változatlan szilárd126
