Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - FÓRUM - Kühne, Günther: A világforradalmi folyamat és a békeharc dialektikája a 70-es és a 80-as években

mint a mi képességünk, hogy végezzünk velük, olyan jövő, amelyben egyre kevesebb lesz az amerikabarát kormányok száma,”5 - az imperializmus nem hajlandó elismerni. Természetéhez tartozik, hogy minduntalan elveszett hatalmi és befolyási szférájának visszahódítására, a nemzetközi kapcsolatok saját önző érdekeinek megfelelő alakítására, a legkedvezőbb tőkebefektetési körülmények biztosítására törekszik, hogy ily módon találjon kiutat saját belső válságából, rendszerének rendkívül kiélezett belső és külső ellentmondásaiból.

Az amerikai imperializmus reakciós erői ebben a helyzetben a féktelen konfrontáció és fegyverkezés politikáját helyezték előtérbe. Az amerikai politikában ez a fordulat, amely arra irányul, hogy feltartóztassa a társadalmi fejlődés törvényszerű folyamatait, hogy véget vessen a szocializmus növekvő befolyásának, hogy az erőszakkal való fenyegetéssel és politikai, gazdasági nyomással vegye elejét a forradalmi folyamatoknak, nem váratlanul következett be.

Ezt a fordulatot a fegyverkezés egyesült államokbeli gyorsulása a 70-es évek közepén már előrejelezte. A NATO hosszú távú fegyverkezési programjának —' amely a háború utáni időszak legnagyobb méretű fegyverkezési terve - 1978 májusában történt elfogadásával, a NATO 1979. decemberi kettős határozatával, amely 572 új közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakéta nyugat-európai telepítését irányozta elő, és a Reagen által beindított gigantikus mértékű 1500 milliárd dolláros amerikai fegyverkezési programmal nyilvánvalóvá vált, hogy fel akarják számolni az Egyesült Államok és a Szovjetunió, a NATO és a Varsói Szerződés között fennálló viszonylagos katonai-stratégiai erőegyensúlyt. A politika központi eleme és tartalma a szocializmussal szembeni erőfölény megszerzése. A rekord méretű fegyverkezést antikommunista ideológiai támadással párosítják. Nemcsak a kommunizmus gátak közé szorítását hirdetik meg nyíltan, hanem azt a törekvésüket is, hogy a szocializmust lehetőleg teljesen letöröljék a világ térképéről. „Nem szabad elfogadnunk, hogy egy ország, amely egyszer kommunista lett, örökre elvesszen számunkra” - mondotta Mark Palmer amerikai külügyi államtitkár 1982. június n-én Brüsszelben a stratégiai kérdésekkel foglalkozó konferencián megtartott beszédében.

E lépéseket elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy nem a háború megakadályozása, hanem éppen ellenkezőleg, a háborúra való készülés motiválja az Egyesült Államok uralkodó köreinek cselekedeteit. Itt idézhetjük a Stern című hamburgi folyóiratban megjelent elemzés néhány megállapítását: „Aki figyelmesen nyomon követi Weinberger amerikai hadügyminiszter beszédeit, az tudja, hogy az amerikai stratégák már hosszú ideje kevesebbet gondolkoznak azon, hogyan lehetne megakadályozni egy nukleáris háborút, mint azon, hogyan lehetne megvívni egy nukleáris háborút, hogyan lehetne azt meghatározott területre korlátozni és megnyerni.”6

Az új amerikai politika veszélyezteti az egész világbékét. Nemcsak a forradalmi mozgalmakat, a világforradalmi folyamat további előrehaladását, hanem az emberiség fennmaradását is. Ilyen körülmények között a munkásmozgalom118