Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Kühne, Günther: A világforradalmi folyamat és a békeharc dialektikája a 70-es és a 80-as években
nak és más forradalmi mozgalmaknak nem lehet fontosabb feladata, mint az, hogy a világbéke megőrzéséért minden lehetséges erőt mozgósítsanak. Az emberiség fennmaradásának biztosításával és a társadalmi haladással kapcsolatos kérdés jelenleg és belátható időre az alábbi formában vetődik fel: ahhoz, hogy a világot megváltoztathassuk, és a háborúk okait egyszer s mindenkorra megszüntethessük, mindenekelőtt meg kell óvnunk attól, hogy egy nukleáris háborúban megsemmisüljön. A béke biztosítása ezért a legfőbb cél, ez lett a munkásmozgalom legfontosabb feladata. Mivel a háború és a béke kérdése napjainkban egyúttal a „lenni vagy nem lenni ?” kérdése is, a világbéke megőrzése minden korábbinál fontosabb feltétele a társadalmi haladásnak. Ha korábban a háború ellen, a békéért vívott harc a munkásosztály felszabadításáért vívott harcnak egyik alkotóeleme volt, úgy ma ez az osztályharcban egy jelentősen magasabb helyiértékre tett szert: a forradalmi munkásmozgalom kardinális kérdésévé vált. A szocialista közösség országai, elsősorban a Szovjetunió, meghatározó módon járulnak hozzá a háborús veszély elleni harchoz. Tőlük származnak a legfontosabb kezdeményezések, ők hozzák a legfontosabb áldozatokat azért, hogy az imperializmus ne tehessen szert katonai erőfölényre. A katonai-stratégiai erőegyensúly megőrzése az egyetlen lehetséges kiindulópont, amelyről a fegyverkezési hajsza megállítása, a fegyverzetcsökkentés és a leszerelés lehetséges és sikerre vihető. A szocializmusnak mint a békeharc legfőbb tényezőjének az általános erősítése ezért a legfontosabb feltétele az imperializmus által kierőszakolt fegyverkezési hajsza elleni harc fokozásának és eredményességének. A béke erőinek nem lebecsülendő győzelme lenne, ha sikerülne arra kényszerítenünk a vezető imperialista hatalmakat, hogy ismerjék el a történelmileg kialakult és eddig fenntartott viszonylagos katonai erőegyensúlyt, és ezen az alapon (a felek egyenlő biztonságának szem előtt tartásával) a tárgyalásokon fegyverzetkorlátozási és leszerelési lépéseket sikerülne szerződéses formában rögzíteni. Ez fontos lenne a társadalmi haladás szempontjából is, hiszen az állandóan növekvő katonai kiadások költségeit a tőkés és a fejlődő országokban a dolgozókra hárítják. Az imperialista fegyverkezés áldozatává válnak azok a jelentős szociális vívmányok, amelyeket a munkásosztálynak kemény osztályharcban sikerült elérnie. Az imperializmus fegyverkezési politikája akadályozza a gazdasági fejlődést a tőkés országokban, fokozza a tömeges munkanélküliséget, a vágtató inflációt és az állami adósságokat. A fegyverkezési hajsza világméretekben akadályozza a globális és szociális problémákkal való foglalkozást, amelyek megoldása egyre égetőbbé válik. A lehetőségek, hogy ebben a harcban eredményt könyvelhessünk el, adottak, sőt egyre nagyobbak lesznek. Kialakult egy olyan világméretű háborúellenes mozgalom, amely eddig példa nélkül áll a békeharc történetében. Egyre több emberben tudatosodik, hogy az imperializmus katonai erőfölényre való törekvése (amely még szélsőségesen militáris antikommuniz- mussal is párosul) milyen szörnyű veszélyeket rejt magában a békére nézve. Még sohasem voltak ekkora tömegeket megmozgató akciók, kezdeménye
