Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Kühne, Günther: A világforradalmi folyamat és a békeharc dialektikája a 70-es és a 80-as években
amerikai kapcsolatok normalizálásának folyamata. Az európai államok között a békés egymás mellett élés elvei alapján olyan kapcsolatok alakultak ki, amelyek méretükben és sokrétűségükben, különös tekintettel a helsinki záróokmány aláírására, egy jövőbeli békés egymás mellett élés stabil alapját képezték. Az enyhülés a nemzetközi politika meghatározó tendenciájává vált. A különböző társadalmi berendezkedésű államok közötti kapcsolatok a felek kölcsönös hasznára és előnyére fejlődtek, mélyültek és szélesedtek. Ezek a kapcsolatok megfelelnek a nemzetközi jog általános, demokratikus normáinak és szabályainak. Az államközi megállapodások és szerződések, valamint multilaterális egyezmények olyan hálózata jött létre, amelyben szilárdan rögzítették a társadalmi élet legkülönbözőbb területeire kiterjedő egyenjogú együttműködést. Sokat ígérő volt a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös világűrkísérlete, a „Szojuz- Apollo”-program, a nemzetközi árucsere-forgalom gyors fellendülése, a szocialista és a tőkés országok közötti tudományos-műszaki együttműködés, a Kelet és a Nyugat közötti kulturális csere stb. Különösen optimistán hangzottak az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti első megállapodások, a 70-es években aláírt nemzetközi konvenciók és szerződések, amelyek határt szabtak néhány hadianyag előállításának, megakadályozták a nukleáris fegyverek további terjedését, korlátozták kipróbálásukat, röviden: jelentős mértékben stabilizálták a nemzetközi biztonságot, és megnyitották a béke tartós biztosításának útját. A kommunista világmozgalom általános fellendülésnek indult. Sok kommunista párt növelte befolyását saját országán belül, a kommunista pártok a munkásosztály, a dolgozók jogaiért vívott harc fontos nemzeti tényezőivé váltak. Mindez azoknak a világtörténelmi jelentőségű változásoknak a megnyilvánulása, amelyek az új nemzetközi erőviszonyokat tükrözik. Az ilyen irányú fejlődést természetesen a külső körülmények és tényezők is befolyásolják. A jelenlegi erőviszonyok ugyanis nem teszik az imperializmus számára egykönnyen lehetővé az ellenforradalom exportját és azt, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmakat közvetlen külső intervencióval verje szét. A szocializmus létezése és a munkásmozgalom nemzetközi szolidaritása akadályozza meg ebben. A békés egymás mellett élés körülményei kedvezőbb lehetőségeket teremtettek a munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom, valamint a kommunista és munkáspártok harcához. A forradalmi erők előretörését ebben az évtizedben számtalan példa bizonyítja. Jelentősen növekedett a szocialista országok nemzetközi befolyása és tekintélye. A szocializmus szilárdan és visszavonhatatlanul gyökeret eresztett három kontinensen, és a nemzeti felszabadító harc eredményeként megvetette lábát Afrikában is. A fentiekben röviden vázolt világ- politikai változásokat - amelyek perspektíváit az amerikai imperializmus számára az Egyesült Államok egykori külügyminisztere, H. Kissinger már 1979 augusztusában úgy jellemezte, hogy az Egyesült Államoknak „borús kilátásai vannak a világ jövőjére nézve, amely fokozatosan megfoszt bennünket az ellenőrzéstől. Olyan jövő vár ránk..., amelyben az ellenséges erők gyorsabban növekednek, 117
