Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Siskov, J.: Az imperializmus három központja közötti versengés új szakasza
helyes kapcsolatoktól. A nyugat-európai országok nem hajlandók túl elhamarkodottan feláldozni azokat az eredményeket, amelyek a szocialista országokkal fennálló kapcsolatok terén az enyhülés időszakában születtek. * A nemzetközi enyhülés és a békés egymás mellett élés eszméje jelenleg nehéz időket él át. A nemzetközi helyzet veszélyes éleződése, a szocialista országok ellen irányuló elvakult agresszív imperialista manőverek nem indokolnak optimista prognózisokat az enyhülésellenes tendenciák közeljövőben történő felszámolásának lehetőségeiről. Az enyhülés ingadozó épülete azonban nem omlott össze teljesen: ezt az épületet továbbra is hatalmas társadalmi erők támasztják alá — Nyugaton is. A nemzetközi kapcsolatok szabályozásának az enyhülés virágkorában létrehozott elvei és mechanizmusai a feszültségek közepette is fennmaradtak, és éppen most lenne szükség arra, hogy megmutatkozzék ezeknek az elveknek és mechanizmusoknak mint a feszültségek csökkentésére és a konflitusok enyhítésére szolgáló eszközöknek a tényleges ereje. Rendkívül fontos az a tény is, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok terén létrejött enyhülés ellen az imperialista világban kialakult konzervatív és reakciós konszenzus ma nem olyan erős és általános, mint volt a hidegháború időszakában, minthogy ez a konszenzus nem terjed ki a Nyugat valamennyi kormányzó elitjére, és nem terjed ki minden kérdésre. A széles társadalmi tömegek ellenállása a fegyverkezési versennyel és a feszültségek politikájával szemben viszont soha nem látott méreteket öltött. J. SISKOV: Az imperializmus három központja közötti versengés új szakasza A tőkés világrendszer jelenlegi gazdasági és politikai helyzetének egyik jellemző sajátossága, hogy az imperializmuson belüli ellentmondások rendkívüli mértékben éleződtek ki az Egyesült Államok, az Európai Közösség (EK) és Japán között. A 40-es évek második felét, majd az 50-es éveket a kapitalista világban az 101