Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 4. szám - Nemes Pál: A nemzetközi helyzetről és a magyar külpolitikáról

beleértve vezető rétegeinek, értelmiségének egy részét is, megcsömörlött a világ- hatalmi ábrándoktól. A vietnami vereség oly mély hatást gyakorolt az Egyesült Államok közvéleményére, amelytől mind a mai napig nem tudott szabadulni.

Az imperialista propaganda a jelenségek nyomán a régi, az élet által már sokszor megcáfolt elméletekhez menekül vissza: a szocializmus, főképp a Szovjetunió az oka mindennek, s olyan politikát kell folytatni, amelynek tengelyében a szovjetellenesség, a Szovjetunió „megfékezése”, erejének, befolyásának csökkentése, megtörése áll. Az amerikai szélsőségesek azt hiszik, hogy ezt megtehetik. A józanabbak nem hisznek ugyan ebben, de ők sem jutnak el az egyetlen helyes következtetésig; a Szovjetunió, a szocialista világ s általában a szocializmus, a haladás erősödését, befolyásának növekedését, semmi és senki sem képes tartósan hátráltatni. Nem sikerült ez a hidegháború időszakában számunkra sokkal rosszabb helyzetben, nem ért el ez a politika eredményt az enyhülés körülményei között, s előre meg lehet mondani, nem lesz sikeres egy esetleges új hideg- háborús politika időszakában sem.

Az új amerikai politikát természetesen nem a Reagan-kormányzat találta ki. Az új amerikai politika az amerikai monopoltőke befolyásos csoportosulásainak, s mindenekelőtt a katonai-ipari komplexumnak a politikája, amely már Carter elnöksége idejének második felében magához ragadta az irányítást. Hiszen vitathatatlan tény, hogy a fordulat, a mai politika fő vonásai már 1977- 1978-ban kirajzolódnak. Nem elnökről és nem kormányról van tehát szó, hanem a szélsőséges monopoltőkés csoportosulásokról, amelyek a helyzet élezésén keresztül akarják biztosítani érdekeiket.

Az új amerikai politika központi célja az maradt, ami volt: a szocializmus, a haladás térnyerésének megállítása, beszoritása jelenlegi határai közé, sőt a jelenleg létező szocialista rendszerek meggyengítése, a régi pozíciók legalább egy részének visszaszerzése. A második kardinális célja ennek a külpolitikának a fejlett tőkés, sőt a fejlődő országok nagy részének felsorakoztatása a szocializmus, a kommunizmus elleni közös harcra. Mellesleg gyengíteni az európai fejlett tőkés országok és Japán mint gazdasági versenytársak pozícióit, s mindenképp érvényesíteni az amerikai monopóliumok gazdasági érdekeit. A harmadik fontos cél belpolitikai jellegű; az Egyesült Államok belső helyzetének javítása, olyan politikai és gazdasági helyzet kialakítása, amelyben a tőkés rendszer normálisan, nagyobb akadályok nélkül, maximális profittal működhet, hogy eleget tehessen azoknak az elvárásoknak, amelyeket a kommunizmus elleni harc megkövetel.

Mindez aligha érhető el az Egyesült Államok régi vezető szerepének, nemzetközi tekintélyének visszaállítása nélkül. Csak így sorakoztathatja fel maga mögé az amerikai vezetés a szocializmus, a haladás minden ellenségét, a tőkés rend minden hívét, csak így biztosíthatja magának mindazokat az előnyöket, amelyeket rendszere működtetéséhez szükségesnek tart.

Az amerikai vezető szerep egyik legfontosabb feltétele Nyugat-Európa, Ka15