Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre
Bizonyos mértékig újdonságnak számíthat Brown hadügyminiszter kiemelése: az Egyesült Államok és a NATO katonai doktrínájának szerves része a nukleáris fegyver „elsőként” történő bevetésének biztosítása, amit a mai katonai erőviszonyok mellett - amerikai szóhasználattal élve - taktikai (harcászati-hadműveleti) nukleáris fegyverekkel célszerű végrehajtani. Más szempontból viszont érdemes ezt egybevetni az 5 72 nukleáris rakéta nyugat-európai telepítésére irányuló amerikai törekvéssel, vagyis a NATO 1979. december 12-i döntésével. Mivel az 59. számú elnöki direktíva az amerikai „ellenerő” fejlesztésére és esetleges alkalmazására teszi a hangsúlyt, ez komoly problémát jelent a SALT-folyamat szempontjából, amelynek célja éppen a nukleáris támadófegyverek korlátozása. Ebben a tekintetben az amerikai lépés nemcsak a SALT-II. ratifikálásának elodázására ad bizonyos magyarázatot, hanem távlatilag gyanút kelt a SALT-I. szerződés meghosszabbításával kapcsolatos amerikai magatartás iránt is.6 A direktíva védelmében elhangzottak olyan amerikai vélemények is, hogy az Egyesült Államok éppen azért mozdul az utasítás által előírt irányba, mert a Szovjetunió is hadászati erőinek „ellenerőként” való felhasználására „hajlik”. A szovjet álláspont azonban ezzel kapcsolatban teljesen világos és éppen ellenkező. A Szovjetunió mindig is elutasította a nukleáris fegyverek „elsőként” történő alkalmazását. Erre vonatkozóan több esetben tett is az Egyesült Államoknak tárgyalási javaslatot, amelyet azonban az nem vett figyelembe. Gromiko külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának általános vitájában 1981. szeptember 22-én elmondott beszédében összegezte a szovjet javaslatokat, és indítványozta, hogy a közgyűlés nyilatkozatban nevezze a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazását az emberiség elleni legsúlyosabb bűnnek.7 A nukleáris rakétafegyverek kizárólag a Szovjetunió és szövetségesei védelmét szolgálják, és a Szovjetuniónak biztonsága eléréséhez nincs szüksége katonai fölény megszerzésére. Ha reálisan értékeljük az 59. számú direktívában meghirdetett célt, akkor azt is hozzá kell tennünk, hogy az Egyesült Államok ez idő szerint nem rendelkezik a végrehajtásához szükséges erőkkel. Jelenleg ugyanis nincs fölényben az „ellenerőknek” nevezhető fegyverek terén. A nyolcvanas évek amerikai katona- politikájára vonatkozó vita egyik kulcskérdése éppen az, hogy az Egyesült Államoknak módjában áll-e ilyen fölény megszerzése. A katonai erők fejlesztésének Reagan-féle programja A Reagan-kormányzat alapvetően a „reális elrettentés” - több mint egy évtized alatt kialakult - doktrínájára hagyatkozik. A doktrína „kétpárti jellege” azonban nem zárja ki - a múltban történtekhez hasonlóan - a vitákat, amelyekben az érvényes doktrína jelentős módosítását célzó javaslatok is találhatók. Az új kormányzat fő törekvése mindenekelőtt a harckészültség emelésére irányul, amelytől a katonai erő jobb, hatékonyabb, mindenirányú felhasználhatóságát remélik. Weinberger had91
