Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre

A legnagyobb erőfeszítés a vietnami háborúban elvesztett mintegy 2300 repülőgép pótlására irányult. Az amerikai hadseregben ezekben az években rendszeresítették tömegesen az F-14-es és F-i 5-ös repülőgépeket, amelyekről a volt hadügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ezek „a világ legjobb és legnagyobb manőverezőképességgel rendelkező gépei”. Ehhez járulnak még azok a fejlesztések, amelyek a nyolcvanas években az F-16-os, az F-18-as, az A-10-es, az AV8B repülőgépek rendszeresítését teszik majd lehetővé. Megkezdték az XM-i-es harckocsi gyártását is, és a négy év alatt csupán Nyugat-Európában 51000 páncéltörő rakétát telepített az Egyesült Államok.

Az állóképesség fokozására a Carter-kormány azért fordított nagyobb figyelmet, mert katonapolitikájában is nagyobb szerepet kapott egy hosszan tartó - akár nukleáris - európai hadszíntéri összecsapásra való felkészülés. Ebből a célból a Nyugat-Európában tárolt lőszerkészlet mennyiségét 5 5 százalékkal növelte, előnyben részesítve a legmodernebb, úgynevezett precíziós irányítású lövedékeket, amelyeknek találati pontossága sokszorosa a hagyományos lövedékekének.

Az amerikai fegyveres erők harckészültségéről a hadügyminiszter által elmondottak azért is érdekesek, mert éppen ebben a kérdésben érte sok támadás és bírálat a Carter-kormányzatot - többek között az iráni, úgynevezett túszmentő akció kudarca kapcsán. Brown utalt rá, hogy hadügyminisztersége alatt megszigorították a harckészültségi normákat az amerikai hadseregben, és a „Reforger- 80” hadgyakorlaton részt vett amerikai erők teljesítették is ezeket az előírásokat. Hangsúlyozta, hogy a hadászati erők és a legtöbb repülőszázad készültsége teljesnek mondható. Az amerikai fegyveres erők Európába történő áttelepítési képessége javult, és 1980-ban az Egyesült Államok képes lett volna arra, hogy két hét alatt 4 teljes hadosztályt szállítson át az európai hadszíntérre. Ugyanakkor Brown elismerte, hogy komoly gondok vannak a hadihajók készenlétével, a személyi állomány létszámával és képzettségével.

Végül a Carter-kormánynak még egy katonapolitikai lépésével kell foglalkozni: ez az 59. számú elnöki direktíva. Ennek teljes szövegét eddig nem hozták nyilvánosságra, de abból részletek a New York Times 1980. augusztus 6-i számában találhatók. Eddigi legteljesebb összefoglalását Brown akkori hadügyminiszter az 1980. augusztus 20-án, a Naval War College-ben (a Haditengerészeti Akadémián) elmondott beszéde tartalmazza. A bejelentett katonapolitikai irányvonal lényegének az tekinthető, hogy megerősíti a „reális elrettentés” keretében már Schlesinger által végrehajtott célpontmódosítás szükségességét. Hangsúlyozza az amerikai nukleáris fegyverek szelektív és korlátozott felhasználását és az „ellenerő” fejlesztését. Az intézkedés beilleszkedik a Carter-kormányzat korábban (a 10., 18., 23. és 58. számú elnöki utasításokban) rögzített irányvonalába. Ennek átfogó kereteit az „egységes komplex operatív terv” új variánsa határozta meg, amely 1976. január i-ével lépett életbe. Ez előirányozta - támadáskor - a Szovjetunió hadászati nukleáris fegyvereinek megsemmisítése mellett a hagyományos fegyveres erőinek megsemmisítését is.

90