Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre
rikai és más NATO-csapatok megerősítését; 3. a világ más térségeiben, elsősorban a Közel-Keleten és Ázsiában alkalmazható fegyveres erők felállítását. A xo. számú, majd a 18. számú elnöki direktívák már 1977-ben előírták, hogy az Egyesült Államok a regionális katonai erőviszonyok megbontásával, azokban előny szerzésével változtassa meg a katonai erőegyensúlyt. A hadászati nukleáris erők paritása mellett mind nagyobb hangsúlyt kaptak a hagyományos erők is. A fejlesztésben és a fegyveres erők szervezeti változásaiban előtérbe került a „mobilitás”, különösen az Egyesült Államokban állomásozó erők más földrészekre történő szállításának meggyorsítása, ami az amerikai támadóképesség fejlesztésének egyik fontos eleme. A hadászati nukleáris fegyverek területén a Carter-kormány szavakban elismerte a „hozzávetőleges paritás” tényét és azokat a veszélyeket, amelyek az egyensúlymegbontás kísérletével járnának, mégis erősítette a katonai erőviszonyok megváltoztatására irányuló törekvést. A gyakorlatban elsősorban új fegyverrendszerek kifejlesztésére és telepítésére tett lépéseket, míg elméletileg a hadászati erők fel- használásának új módjait kísérelte meg kialakítani és doktrínává formálni. Ennek részei azok a tervek és intézkedések, amelyek az MX új interkontinentális rakéta és a Trident-rakétákkal ellátott új tengeralattjáró-típus kifejlesztésére, valamint a robotrepülőgépek rendszerbe állítására irányulnak. Carter egyik beszédében leszögezte:,,.. .a hadászati triád mindhárom oszlopát modernizáljuk; a szárnyas rakétákat a bombázókhoz csatoltan, az MX-et az interkontinentális rakétáink számára, a Tridentet a tengeralattjárókra épülő elrettentés céljára. De nem hanyagoljuk el hagyományos erőink modernizálását sem, noha itt komolyan kell támaszkodnunk ázsiai és európai szövetségeseink párhuzamos erőfeszítéseire. El vagyok szánva arra, hogy tengerészeti erőinket olyan szinten tartsam, hogy azok bármely más nemzetét meghaladják..., (a harmadik világban) nemcsak nagyobb erőre, de jobb eszközökre is szükségünk van erőink gyors telepítéséhez.”4 Elnökségének ideje alatt a katonai programot úgy alakította, hogy az - saját szavai szerint - megfeleljen az Egyesült Államok vállalt kötelezettségeinek. A hetvenes évek elejéhez képest azonban éppen ezen a területen következett be döntő változás az amerikai politikában. Amíg Nixon idején az Egyesült Államok a kötelezettségvállalás mérséklésére törekedett, a hetvenes évek második felében az Egyesült Államok külpolitikája ismét aktivizálódott a világban. A nemzetbiztonsági tanács vezetője, Z. Brzezinski által szorgalmazott „konstruktív globális részvétel” annak a nézetnek a politikává formálása volt, miszerint ha az Egyesült Államok fenn akar maradni, köteles a világban fokozottabban terjeszteni saját érdekeit, társadalmi „modelljét”. Ez a politika - még ha a többi imperialista országgal bővített munkamegosztás keretében is - a kötelezettségvállalás növekedését jelentette az Egyesült Államok számára. Az idézett Carter-értékelés szinte automatikusan vezetett az amerikai katonai erő szerepének növeléséhez és magának a katonai erőnek a fejlesztéséhez. 88
