Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre
a következő években globális képességeinek és „mozgási lehetőségeinek” feladására próbálja kényszeríteni a Szovjetuniót. Az új amerikai politika így - többek között a hetvenes évek tapasztalatai alapján - mindenekelőtt a „megfelelő erő” kialakítására összpontosítja figyelmét. Rea- gannek és híveinek meggyőződése, hogy a szocializmus előretörését csak úgy akadályozhatják meg, ha alkalmas időpontban és megfelelő amerikai felkészültség esetén „erőpróbára” kényszerítik a Szovjetunitó. Ez - szerintük — nem jelentene globális összecsapást, inkább válasz lenne a világ valamely pontján elszenvedett vereségre. A hosszabb távú katonapolitika tehát magában foglalja az erre az erőpróbára való felkészülést is. Az Egyesült Államok új politikájának megvalósíthatóságát azonban belpolitikai és nemzetközi tényezők is akadályozzák. Az elmúlt években számos amerikai szakértő és politikus hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak tudomásul kell vennie a tényeket: azt, hogy az Egyesült Államok „csupán egyike a világ sok országának”, amely a többiekhez hasonlóan nem irányítja és nem irányíthatja a világméretű társadalmi fejlődés folyamatát, csupán alkalmazkodhat hozzá. Az amerikai külpolitikában a katonai erő szerepének újraértékelése és főként „felértékelése” mögött az Egyesült Államok nemzetközi helyzetében történt változások és az amerikai uralkodó osztály erre adott reagálása húzódik meg. A hetvenes években az Egyesült Államok nemzetközi befolyása csökkent; külföldi gazdasági érdekeltségei veszélybe kerültek; a világgazdaságtól való függése növekedett; vitái legfőbb partnereivel (Nyugat-Európával és Japánnal) egyre mélyültek; a fejlődő országok egy részében szocialista orientációjú társadalmi változások mentek végbe. Ezek közvetett módon is az Egyesült Államok társadalmi-politikai helyzetének a gyengülését eredményezték. A változásokat az uralkodó osztály megközelítően egységesen értékelte. A szükséges intézkedéseket illetően jelentkeztek ugyan nézeteltérések, de - úgy tűnik - a katonai erő növelésének szükségességében megegyeznek a nézetek. Az amerikai nemzetközi monopóliumok érdekeik hatékonyabb védelmét remélik a katonai erő növelésétől és az ehhez illő külpolitikai módszerektől. Az amerikai tőke konzervatív „nacionalistának” nevezhető csoportja, amelyet Reagan képvisel, drámai körülménynek tartja, hogy „veszélyesen” megnövekedett az Egyesült Államok függése a külső környezettől, és úgy véli, hogy a nélkülözhetetlen külső erőforrások (olaj, egyes stratégiai jelentőségű fémek, tengeri közlekedés stb.) biztosításához a katonai erő tekinthető eszköznek. A „nacionalisták” nem veszik figyelembe a nemzetközi realitásokat, helytelenítik a szükséges érdekegyeztetéseket, és azt állítják, hogy a kompromisszumok az Egyesült Államok „gyengeségének” jelei. A megegyezésre irányuló hajlam helyett előnyben részesítik a „saját úton járó” amerikai külpolitikát, vagyis megpróbálják a nemzetközi környezetet az amerikai igények és érdekek szerint formálni. 85
