Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
ellen. A status quo fokozatos nyugatnémet elfogadása a két ország keleti politikája közötti ütemkülönbség kiegyenlítődésével elhárította az akadályokat a kétoldalú kapcsolatok fejlődése útjából is. Ez a fejlődés azonban azt jelentette, hogy míg a hatvanas évek elején a keleti politika és az enyhülés úttörő megfogalmazója és képviselője Franciaország volt, az évtized végére mindinkább az NSZK vált a nyugat-európai enyhülési politika főszereplőjévé, mivel az enyhülés - az európai biztonság és együttműködés - igen nagy mértékben az NSZK politikai lépéseitől függött. A francia és a nyugatnémet keleti politika szinkronja a hetvenes évek elején lehetővé tette olyan multilaterális, nyugati szövetségpolitikai stratégia kialakítását, amelyben az atlanti, nyugatnémet, nyugat-európai, francia, valamint az összeurópai érdekek összeegyeztethetővé váltak. Ez a nyugat-európai politikai együttműködés (EPC) és az EBEÉ folyamatában az NSZK ellenőrzésének hatékony, intézményes formáját öltötte. Az enyhülési politika részeként kidolgozott keleti politika az NSZK számára sajátos összetevőkkel rendelkezik. A szerződéses keleti politika tovább segítette a nyugatnémet gazdaság sokirányú beépülését a szocialista országok korszerűsítési folyamatába, s a keleti kereskedelem a nyugatnémet gazdaság egyes ágazataiban jelentős konjunkturális tényezővé vált. Franciaország esetében viszont az enyhülési politika megőrizte kompenzációs és elsősorban politika-központú jellegét. A Szovjetunió és a szocialista országok támogatásának elnyerésével bizonyos nemzetközi kérdésekben Francia- ország külpolitikájának súlyát és érvényesítésének hatókörét kívánta növelni. Az NSZK esetében a gazdaság és a politika szinkronja magától értetődőnek tűnt a keleti politika keretében, viszont Franciaország és a kelet-európai szocialista országok gazdasági kapcsolatai elmaradtak a politikaiak fejlődésétől. A két szféra aszink- ronitása különösen az évtized második felében vált érezhetővé: 1978-ban az NSZK 6,95 milliárd dollár, Franciaország pedig 2,83 milliárd dollár értékű árut exportált a KGST-országokba. Sőt, ha az NSZK adatához hozzászámítjuk az NDK-ba irányuló exportot, akkor az összeg 9 milliárd dollár fölé emelkedik. Ami az importot illeti, 1978-ban Franciaország 2,34 milliárd dollár értékben importált a KGST-országokból, míg az NSZK 5,33 milliárd dollár (az NDK relációval együtt 7,5 milliárd dollár) értékben.26 A nyugatnémet enyhülési politika sajátos elemét képezik az „emberi status quo” helyreállítására tett erőfeszítések, nevezetesen a családegyesítési és az ún. humanitárius kérdések megoldása. Az enyhülési politikának ez a konkrét területe sajátos belpolitikai dimenzióval is rendelkezik, amellyel a „keleti politika pártja”, az SPD mint kormánypárt azonosította magát. Az itt elért eredmények közvetlenül hozzájárultak a szociáldemokrata kormány külpolitikájának törvényesítéséhez és a párt választói potenciáljának mozgósításához. Természetesen a hetvenes évek második felében ellentétes irányú hatások is jelentkeztek. Franciaország számára az enyhülési politikának, s ezen belül a keleti politiká80
