Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
sebességű integrációról szóltak, vagy azt hangsúlyozták, hogy az EK fejlődését egy „kemény magra”, nevezetesen a francia-nyugatnémet együttműködésre mint fő húzóerőre lehetne alapozni (Brandt-terv, Tindemans-jelentés). A történelmi tapasztalatok alapján Schmidt és Giscard egyetértett abban, hogy az EK multilaterális kereteinek fejlesztése és a francia-nyugatnémet együttműködés elmélyítése két egymást feltételező folyamat. Az NSZK politikai vezetése úgy ítélte meg, hogy a francia-nyugatnémet együttműködésre támaszkodó Nyugat-Európának kell kitöltenie azt a teret, amelyet az Egyesült Álamok politikai és gazdasági vezetőképességének viszonylagos hanyatlása okozott, s amelyet a nyugatnémet politika „egyedül” nem tölthet be. Az NSZK gazdasági és pénzügyi hatalmának az EK-multilateralizmusba és a gyorsan fejlődő francia-nyugatnémet bilateralizmus kereteibe ágyazása egyúttal a nyugatnémet társvezetői szerepet is elfogadhatóvá teheti Nyugat-Európában, és jelentősen megkönnyítheti politikai és gazdasági céljainak érvényesítését is. Ezért az NSZK érdekeltté vált abban, hogy gazdasági túlsúlya tudatos önkorlátozásával Franciaországnak szándékosan politikai előnyöket biztosítson, és francia partnerét politikai értelemben úgyszólván „maga előtt tolja”. A nemzetközi szakirodalom az NSZK magatartását találóan nevezi a „d’aprés vous Valéry” (csak Ön után, Valéry) módszerének. A francia nagyhatalmi politika alátámasztásához hiányzó erőforrásokat az NSZK-nak az EK-ba ágyazott gazdasági potenciálja pótolhatja, másfelől a nyugat-európai vezetés megosztása és a kétoldalú együttműködés elmélyítése a francia gazdaság felzárkózásának optimális kereteit biztosíthatja. A két ország kapcsolatában ami Franciaország gyengesége, az az NSZK erőssége, és viszont. A politika és a gazdaság viszonyában a két ország komplementeritása a közös politikai stratégia alapjává vált. A közös Európa-politika kialakulásának folyamatában a francia fél tanúsított koherensebb és szilárdabb magatartást. Ez természetes, mivel az NSZK-nak a francia külpolitikai adottság sokáig puszta cél lehetett: a nyugatnémeteknek a keleti szerződésekig külpolitikájuk dinamikus újrafogalmazásához kellett eljutniuk. Az önálló, amerikai gyámság nélküli Nyugat-Európa követelése de Gaulle óta állandó mozzanata a francia külpolitikának. Miután Giscard feloldotta a francia-nyugatnémet viszonyt az egész de gaulle-i periódus alatti bénító választási kényszertől, az NSZK mind enyhülési, mind Európa-politikájában a biztonsági megfontolások sérelme nélkül közeledhetett Franciaországhoz. Az Európa Parlament-i választások és a kibővülés A francia-nyugatnémet együttműködésben a hetvenes évek második felében szerepet játszottak az EK-val kapcsolatos francia belpolitikai viták. Az integráció fejlődésénekszupranacionálisperspektívái és az Europaparlament közvetlen vá