Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
lasztása kérdésében nem érvényesült a francia politikai élet hagyományos jobb- és baloldali felállása: az integráció kérdésében a szocialisták a giscardistákhoz, míg a gaulle-isták inkább a kommunistákhoz kerültek közelebb. Ez egyaránt érződött az 1978-as tavaszi nemzetgyűlési választásokon és azokban a bizonytalanságokban, amelyeken keresztül Giscard Európa-politikája megfogalmazódott. Természetesen nem arról van szó, mintha a franciák a föderalizmus elvét ma- gukávé tették volna, hanem pusztán a nemzeti függetlenség hangsúlyozása kapott viszonylag kisebb hangsúlyt. Ebben a folyamatban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az EK fejlődése a meglévő szupranacionális elemek ellenére döntően a transznacionális és a kormányközi együttműködés irányában halad. Schmidt kancellár pragmatizmusa és messzemenő figyelmessége kedvezően érintette a sokkal korlátozottabb belpolitikai mozgástérrel rendelkező francia partnerét. A figyelmességre Giscard-nak fokozott mértékben szüksége is volt az EK kibővülésének, valamint az Európa Parlament közvetlen választásának egyszerre jelentkező és a hagyományos pártfelállást felkavaró kérdésében. A dél-európai diktatúrák összeomlása után Párizs és Bonn abban egyetértett, hogy Portugália, Spanyolország és Görögország számára megteremtődtek az EK- hoz való csatlakozás, s egyúttal Dél-Európa stabilizálásának politikai feltételei.19 A két ország azonban a kibővülés kérdésében más-más párhuzamos előnyöket és hátrányokat érzékelt. Az EK önálló világpolitikai szerepéhez fűzött francia és nyugatnémet érdekek közösek és döntő fontosságúak, de a strukturálisan fejlettebb nyugatnémet gazdaság esetében az erősen agrár jellegű dél-európai régió illeszkedése nem sért olyan közvetlen érdekeket, mint Franciaországban. Mindazonáltal az NSZK számára az agrár jellegű dél-európai országok csatlakozása további költségvetési terheket jelenthet. Az agrárrendtartás mechanizmusainak az átalakítása nélkül az NSZK - a költségvetés legnagyobb finanszírozójaként - nehéz helyzetbe kerülhet. Az NSZK támogatási készségét, a meglévő politikai érdekeltség ellenére, a gazdasági „kifáradás” tendenciái időlegesen korlátozhatják. Franciaországban a belépés ellen volt a parasztszövetségek mellett a gaulle-ista RPR és az FKP is, védeni akarván a mezőgazdasági termelők és az ipar bizonyos ágazatainak érdekeit. A kibővülés egyébként önmagában nem befolyásolja az EK intézményi mechanizmusának fejlődését, sőt francia részről joggal vetették fel azt, hogy a nyugateurópai integráció még az első gyarapodás következményeit sem emésztette meg. Ahogyan a kibővülés felvetődésekor egyértelműen politikai szempontok játszottak szerepet a francia igenben20 ugyanúgy alapvetően politikai - sőt, 1980 nyarán döntő részben az 1981-es francia elnökválasztásokkal összefüggő belpolitikai — motívumok magyarázták a francia magatartás megváltozását. Giscard számára fél évvel az elnökválasztás előtt kiszámíthatatlan következményekkel járó kockázat lett volna, ha a kibővülés elvetésére vagy lényeges módosítására támaszkodva egy gaulle-ista-kommunista-szocialista közös platform alakult volna ki. A történelmi 77