Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Szirtes I. János: Ausztria keleti politikája
Persze nemcsak magas szintű látogatásokra került sor, bár a világ közvéleménye számára elsősorban ezek mutatták, hogy a viszony az alapvető politikai problémáktól mentes, és egyidejűleg ezek a kontaktusok tették lehetővé a továbbfejlesztést. Ebben az időszakban teremtődtek meg és váltak rendszeressé a parlamenti képviselők látogatásai; születtek megállapodások a kulturális kapcsolatok bővítéséről, kultúrintézetek megnyitásáról (Bulgária, Lengyelország, Magyarország); ekkor kezdődtek a külügyminisztériumok közötti konzultációk; az élet különböző területein vegyes bizottságok alakultak, amelyeknek a feladata - átfogó értelemben - éppen a kapcsolatok bővítése volt. A vertikális fejlődést a hetvenes évek kezdetén az első államfői találkozók koronázták meg: 1969 végén román, 1970-ben bolgár és magyar vonatkozásban. A látogatások kapcsán nemcsak az domborodott ki, hogy „ . . .reális alapja van ... a kapcsolatok pozitív példaképpé válásának . . .”, hanem az is, hogy „ . . . a kívánt együttműködés és az elért eredmények csak jó kezdetként szolgálnak”.7 A kapcsolatok vertikális kiépítésének korszakában Ausztria keleti politikájában egyre inkább eltérően kezelte az egyes szocialista országokat. Amíg az ötvenes évek végéig (egyes rendkívüli eseményektől eltekintve) alig volt érdemi eltérés a politikai kontaktusok verifikálható tényezői között, addig ez a hatvanas években megváltozott. Érdekes módon a különbségek rendkívül ellentmondásos jellegűek voltak. Ausztria a lengyel relációban kezdte el keleti politikájának gyakorlati alkalmazását, és ebben a vonatkozásban a politikai kapcsolatokat jónak tekintették, ennek ellenére a vagyonjogi egyezmény hiánya miatt vontatottan haladtak a kézzelfogható eredmények elérése felé. Ezért a szerződéses és hivatalos kapcsolatok csak ennek a kérdésnek 1970. évi rendezése után bontakoztak ki jelentősebb mértékben. A lengyel reláció így abban az időszakban elmaradt például a Bulgáriához és a Romániához fűződő kapcsolatoktól, amelyeket pedig osztrák részről nem tekintettek példának. A magyar reláció, amely az 1956-os események nyomán rendkívül feszültté vált, a hatvanas évek közepére utolérte a többi említett kapcsolat szintjét, ugyanakkor pedig az aránylag problémamentes csehszlovák reláció a vagyonjogi megállapodás 1974. évi aláírásáig alig fejlődött. Az NDK-val Ausztria - az NSZK-ra való tekintettel - ebben az időszakban nem volt hajlandó semmilyen politikai kapcsolatra, de a hivatalos államközi szinten kívül megindult az élet. Az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara 1970-ben hivatalos képviseletet nyitott Berlinben. A hatvanas évek elején minden relációban új kereskedelmi egyezményeket kötöttek, amelyek a korábbiaktól eltérően már nem egy, hanem három-öt évre szóltak, és ezáltal középtávú tervezést tettek lehetővé. A vegyes bizottságok feladatköre is kibővült, és már nemcsak az éves árucsere-egyezmények kidolgozása volt a dolguk, hanem a kapcsolatok bővítésének tevőleges előmozdítása is. A hatvanas évek második felében a kereskedelmi megállapodásokhoz csatlakoztak az ipari, gazdasági és műszaki együttműködési szerződések, amelyek a ko41
