Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Szirtes I. János: Ausztria keleti politikája
kedelemre összpontosult. A békés egymás mellett élés, sőt önmagában a normális viszony egyéb kapcsolatokat is szükségessé tett volna az élet legfontosabb területein, ezek azonban egyelőre hiányoztak. A hatvanas évek közepe táján került sor az első szakminiszteri találkozókra, amelyek azután a külügyi, a kereskedelmi és az ipari tárcáknál lassan rendszeressé váltak. Megkezdődött és gyors lépésekkel haladt előre a kapcsolatok vertikális kiépítése. Csehszlovákiával 1962-ben jogi, Lengyelországgal 1963-ban tranzit- és jogi, Magyarországgal állategészségügyi és növényvédelmi, Romániával állategészségügyi, 1964-ben Magyarországgal jogi, 1965-ben Bulgáriával állategészségügyi, Magyarországgal vám-, Romániával jogi szerződéseket kötöttek. Ilyen fejlődés után került napirendre a miniszterelnökök hivatalos találkozója. A kormányfők hivatalos látogatásainak sorát a lengyel miniszterelnök 1965. évi utazása nyitotta meg. Ez - a Szovjetunió kivételével - a KGST-országokból az első ilyen szintű látogatás volt nyugati országba, és ilyen értelemben úttörőnek tekinthető. Ennek megfelelően a látogatásról kiadott közös nyilatkozat is a bilaterálison túlnövő nemzetközi jelentőségét emelte ki, és a viszonyt példaként értékelte abban az értelemben, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok között milyen eredményes együttműködés alakulhat ki.5 Két hónappal később a román miniszterelnök látogatott Ausztriába. A kormányfői látogatások azért is figyelemre méltóak voltak, mert a két kormányzó osztrák párt nem értett teljesen egyet a keleti politika kérdésében. Nemcsak egyszerűen arról volt szó, hogy a szocialisták és a néppártiak kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy túlzottan engedékenyek a szocialista országokkal szemben, hanem arról is, hogy a Szociáldemokrata Párt nagy súlyt fektetett a keleti kapcsolatokra, és ez kifejeződött a szocialista irányítás alatt álló külügyminisztérium tevékenységében, míg a néppárti kancellár ebben az időszakban a kérdésnek alig tulajdonított jelentőséget. így Klaus, akkori kancellár emlékirataiban ezeknek az eseményeknek csak néhány sort szentelt, és csak intermezzóként értékelte őket.6 Ez a szemlélet két évvel később módosult, amikor - döntően kereskedelmi megfontolásokból - az osztrák kancellár először Magyarországra, majd Bulgáriába és Romániába is ellátogatott. Ettől az időtől kezdve Ausztria keleti politikája kereskedelmi hangsúlyt kapott. Ausztria mindenkori miniszterelnöke kelet-európai kollégáival való eszmecseréjének egyik lényeges tartalmát ettől kezdve abban látta, hogy közbenjárjon az osztrák cégek érdekében, és lehetőséget teremtsen exportjuk bővítésére. A kormányfők első találkozói intenzívebbé tették a kétoldalú kapcsolatokat. A kapcsolatok vertikális bővítése jegyében került sor a szaktárcák közötti érintkezés megteremtésére. Ennek érdekes és a kapcsolatok jellegét hűen tükröző mozzanata a honvédelmi miniszterek látogatásai voltak, hiszen e tárcák minden állam számára a legérzékenyebb területet jelentik. Ez a folyamat 1965- ben Lengyelországgal kezdődött, majd Bulgária, Magyarország és Románia is felvette és kiépítette a katonai kapcsolatokat Ausztriával. 40
