Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
dés, és vált mind fontosabb szervezeti keretté nemcsak az EK-t, hanem a két ország egyéb külső kapcsolatait érintő kérdésekben is. Jóllehet de Gaulle érdemének tudható be a francia-nyugatnémet kapcsolatok fejlődésének megalapozása, irányának kijelölése, mégis, a tábornok lemondása 1969-ben nem lényegtelen pszichikus akadályokat tüntetett el a két ország viszonyából. Pompidou pedig az angol csatlakozáshoz való hozzájárulásával épp egy erőteljes atlanti tényezőt engedett be az EK kapui mögé. így az NSZK számára az atlanti és az európai érdekek közötti közvetítéshez az 1970-es évek első felére fontos előfeltételek alakultak ki. Mérséklődtek az NSZK atlanti irányú „kilengései”, s a francia-nyugatnémet együttműködés és az érdekek konvergenciája a többi EK-tagállammal szemben már a „kettős direktórium”, a Párizs-Bonn-tengely jellegét öltötte. A két ország sokszor ellentétesen ítélte meg az integrációs politika tartalmát és ütemezését. Giscard és Schmidt hatalomra kerülése után azonban a két politikus „hideg fejjel” és a régi történelmi fóbiák nélkül tekintette át a francia-nyugatnémet kapcsolatok állását, és lényegében ugyanarra a következtetésre jutott: az EK fejlesztése és a nyugatnémet-francia „kettős szövetség” mindkét ország számára sokkal több cselekvési teret és befolyást biztosít a világban, mint egymástól elválasztva.11 Néhány általános gazdasági adat elegendőnek tűnik annak illusztrálására, hogy az NSZK és Franciaország Nyugat-Európa két legnagyobb országa.12 Az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1978-ban az NSZK-ban 10420, Franciaországban 8850 dollár volt, míg például Angliában ugyanez az összeg csak 5530 dollár. A két ország a kereskedelem terén is túlsúlyban van az EK-n belül. 1978-ban a világexportból és a világimportból az NSZK 12, illetve 9,9 százalékkal részesedett, Franciaország pedig 6,6, illetve 6,7 százalékkal. Gazdaságuknak az EK-val való összefonódása hasonlóan magas értékeket mutat: 1979-ben a nyugatnémet export 48,2, az import 48,7 százaléka irányult, illetve származott az EK országaiból. Franciaország esetében ezek az adatok: az export 52,8, az import pedig 50,1 százalék. A két ország egymás közötti bilaterális forgalma az Egyesült Államok-Ka- nada és az Egyesült Államok-Japán forgalom után a világ harmadik legnagyobb volumenű és legintenzívebb kétoldalú kapcsolata.13 A nyugatnémet gazdaság világgazdaságban elfoglalt előkelő helye kifejeződik az EK-n belüli erőviszonyokban is. Az NSZK az EK-nak rendkívüli politikai jelentőséget is tulajdonít. A gazdasági képességek politikaiakká konvertálása elfogadható módon csak EK-keretekben valósítható meg. (Ezzel magyarázható, hogy a gyengébb EK-tagállamok támogatása az NSZK szükségszerű önérdeke is.) Schmidt kancellár több alkalommal mutatott rá az NSZK tudatos önkorlátozásának mint sajátos önérdeknek a jelentőségére. Hangsúlyozta, hogy az NSZK gazdasági ereje ellenére nem léphet fel nemzetállami „szólista” minőségben, egyfajta „német gaulle-izmus” formájában. A nyugatnémet külpolitika számára meghatározóvá vált az a felismerés, hogy minél hatalmasabb a nyugatnémet gazdaság, 7°
