Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
annál érzékenyebben regál a külvilág, és emiatt egyre sebezhetőbb az NSZK külpolitikája, amelynek Nyugat-Berlin és a második világháborús múlt amúgy is két különlegesen neuralgikus pontja.14 A világgazdasági és a nemzetközi politikai feltételek drámai megváltozásának erőterében jutott kifejezésre, hogy az EK fellazuló multilateralizmusa elkerülhetetlenül a tagországok „renacionalizálódásához” vezet, amely az NSZK esetében a nyugat-európai országok számára elfogadhatatlan nemzeti nagyságként való politikai szerepvállalást jelentett volna. Ez a fejlődési irányzat különösen akkor vált világossá, amikor nyilvánvalóvá lett az első olajárrobbanást viszonylag gyorsan megemésztő nyugatnémet gazdaság stabilitása és a többi nyugat-európai gazdaság, ezzel az EK törékenysége. Az elmaradt gazdasági és pénzügyi unió következtében az NSZK-t nem sikerült a meglévő multilaterális keretekben megkötni, és így objektíve megteremtődtek a globális érdekeltségű nyugatnémet gazdaság világpolitikai kifejeződésének a feltételei. Egyidejűleg teljesen új EK-NSZK viszony alakult ki, tekintve, hogy az egyik eredendő célkitűzéssel ellentétben az integráció képtelennek bizonyult arra, hogy a nyugatnémet gazdaság potenciálját megkösse, és ennek megfelelően ellenőrzést gyakoroljon fölötte. Az EK-multilateralizmus átmeneti gyengülése mindenekelőtt az NSZK-ra hatott, hisz ily módon és mértékben más tagállamokat az integráció multilaterális kontrollja sohasem érintett. Ebben a vonatkozásban az EK éppen az NSZK világgazdasági érdekeinek politikai kifejezhetősége szempontjából nélkülözhetetlen. Erről tanúskodik, hogy az 1970-es évek második felében a nyugatnémet gazdaság az EK-ba jelentős erőforrásokat csoportosított át. Ennek nem elhanyagolható szerepe volt a nyugateurópai pénzügyi rendszer (EMS) közös létrehozásában. A tartóssá vált dolláringadozással szemben mind az NSZK-nak, mind Franciaországnak érdekében áll a viszonylagos valutastabilitás regionális övezetének kialakítása, ami azonban szorosan összefügg a közös piaci országok nagyarányú gazdasági összefonódásával és kölcsönös exportfüggőségével. Másfelől a tőkés gazdasági világválság hatásaként az EMS a nyugat-európai integráció továbbfejlődési képessége bizonyításának mintegy próbaköve lett. Hosszabb távon természetesen fennmarad a kérdés, vajon az EMS továbblépési pontja lesz-e a nyugat-európai gazdasági és pénzügyi unióra vonatkozó tervezetnek. Az EMS elfogadása lényegében gyakorlati bizonyítéka a „több sebességű Európa” formálisan már elvetett koncepciójának.15 Franciaország 1974-ben kilépett a korábbi márkaközpontú valutakígyóból, az új pénzügyi rendszert azonban elfogadhatta, mivel a legnagyobb devizatartalékokkal rendelkező NSZK az első számú támogatója annak a multilaterális alapnak, amelyből az árfolyamok nemkívánatos kilengéseit szabályozzák. Ily módon pedig a Franciaországgal szemben tartós mérlegtöbblettel rendelkező NSZK a viszonylag gyengébb francia gazdaság közvetett támogatója, s bizonyos fokig a francia infláció finanszírozója lett. A sokszor bírált egyoldalú segély- és hitelpolitika helyett az NSZK az EK pénzügyi rendszerének formájában po71
