Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Balázs József: Ellentétek az atlanti szövetségen belül a nyolcvanas évek elején
politikai filozófia, etika és általános életfelfogás dominál a politikában. Ez a konzervativizmus komplex hatást gyakorol az amerikai társadalom életére, az amerikai kormány bel- és külpolitikájára. Nyugat-Európában a szociáldemokrata politikai filozófia és konkrét hatalmi politika részben még tartja hadállásait, sőt egykét helyen bizonyos sikereket is elér, például Franciaországban, Görögországban, Finnországban és Svédországban, miközben a nyugat-európai konzervativizmus is sokféle köntösben újból jelentkezik. Az amerikai politika számára nemcsak a nyugat-európai alternatív mozgalmak jelentenek problémát, keltenek félelmet, hanem a szociáldemokrácia is. Ez annak ellenére így van, hogy évek óta az NSZK- beli szociálliberáüs koalíció Washington egyik legerősebb nyugat-európai partnere volt. A Schmidt-kormány bukása, távozása mégis látható elégedettséggel tölti el a Reagan-kormányt. A jóléti állam és társadalom nyugat-európai fejlődésének legújabb válságtüneteit az amerikaiak feltétlenül a szociáldemokrácia válságaként értékelik, és ezek egyben mintegy „igazolják” az amerikai konzervativizmus politikai filozófiáját. Ez a helyzet joggal tölti el aggodalommal a nyugateurópai szociáldemokráciát. Az atlanti szövetség azonos és eltérő politikájának bemutatása során fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy általában a polgári demokráciák hagyományos politikai struktúrája - politikai pártok, állami döntéshozatali mechanizmus stb. - egyre nagyobb mértékben mutatják az elöregedés tüneteit. Az új, változó belső és nemzetközi környezettel való adekvát viszony kialakítása a legtöbb nyugati országban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Az új struktúra kialakulása viszont szükségképpen lassan megy végbe, és ellenállásba is ütközik. Ez a szövetségi rendszer a saját belső problémáit a régi hagyományos eszközökkel nem tudja megoldani, legfeljebb átmenetileg háttérbe szoríthatja őket. Erre azért fontos felhívni a figyelmet, mert a belső helyzet, a belpolitika végső soron egyetlen társadalmi rendszerben sem választható el a külpolitikától. A szövetségi rendszeren belüli viták 1982 nyarán a szovjet-nyugati-európai gázcsőépítés kapcsán és ürügyén lángoltak fel, de valójában ennél többről van szó: a két erőközpont eltérő, sőt szemben álló gazdasági és politikai érdekeinek kifejeződése a viták alapja. A gázcsőüzlet, a kamatláb-politika stb. csak egy-egy tünet az eltérő érdekek ütközésében. Figyelemre méltó, hogy ezt a vitát — sőt Mitterrand szavaival élve: „gazdasági háborút” - H. Schmidt és Reagan is igyekszik „családi nézeteltérés”-ként feltüntetni. Részben az is. Az atlanti szövetségnek ezt a sajátos helyzetét már 1979-ben Brzezinski igyekezett a „toleráns Amerika” és a „renitens Európa” megközelítéssel megmagyarázni. „Ha választhatunk egy passzív és alárendelődő Európa (értsd: Nyugat-Európa - B. J.) és egy aktív, bár néha önfejű szövetséges között, akkor a második lehetőség jobban megfelel annak a képnek, amit egy stabil nemzetközi helyzetről alkotunk.”23 Ez mindaddig valóban így is van, ameddig az aktív és önérdekeit képviselő Nyu- gat-Európa konkrét kérdésekben ellent nem mond az Egyesült Államoknak. Amelyik pillanatban ez bekövetkezik, az Egyesült Államok vezető körei Nyugat32
