Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 5. szám - Balázs József: Ellentétek az atlanti szövetségen belül a nyolcvanas évek elején

hogy Nyugat-Európa - nagyrészt multilaterális keretek között - játszhat-e rela­tíve önálló világpolitikai szerepet, vagy sem. Egy ilyen szerepvállalásnak nagyon sok ovjektív akadálya van, de a nyugat-európaiak többsége ma azt az álláspontot képviseli, hogy a világ stabilitása - s éppen a tőkés érdekek - védelmében Nyu- gat-Európának egyre nagyobb és relatíve önálló szerepet kell játszania a világpo­litikában. Nyugat-európai szakértők szerint az eltérő érdekek következtében a nyu- gat-európai-amerikai viszony három területén különböznek egymástól jelentő­sen a nézetek és a politikai ítéletek: i.A kelet-nyugati viszony megítélése, amelyről már szóltunk. 2. A fegy­verzetkorlátozás, amelyről szintén esett szó. Ezzel kapcsolatban a hangsúly azon van, hogy a nyugat-európaiak a katonai erőegyensúlyt nem csupán újabb fegy­verkezéssel vélik „elérhetőnek”, hanem leszereléssel is. 3. Az Észak-Dél problé­ma, amelynek megítélésében lényeges ellentét van Nyugat-Európa és az Egye­sült Államok mai vezetése között. Az amerikai kormány felfogása szerint, az Észak-Dél politika és dialógus lényegében a kelet-nyugati politika egyik vetüle- te. Nyugat-Európa stratégiai szempontból messzebbre tekintően ítéli meg a fejlő­dő világ jelenlegi helyzetét és jövőjét, mint az Egyesült Államok.22 Megítélésem szerint ez a három problémakör csak jelzi azokat a világpolitikai hangsúlyeltoló­dásokat, amelyek valóban fennállnak a szövetségi rendszer két szárnya között. A lényeg nem feltétlenül az eltérő ítéleteket hordozó felfogásban rejlik, hanem a vi­lágpolitikában játszott eltérő szerepben. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben Nyugat-Európa általában arra törekszik, hogy egyrészt fenntartsa a kelet-nyu­gati kapcsolatok szintjét, legalább Európában, másrészt az akut nemzetközi fe­szültséggócok felszámolását, illetve számuk minimalizálását elsődlegesen nem fegyveres eszközökkel akarja elérni. Nyugat-Európa relatív értékű világpolitikai aspirációi nem teszik valamiféle „harmadik erővé” ezt a nehezen definiálható poli­tikai és földrajzi tényezőt. Nyugat-Európa csak mint a tőkés szövetségi rend­szer tagja, egyik erőközpontja jelenik meg viszonylag toleráns tényezőként a vi­lágpolitikában. Az enyhülési politika folytatása szempontjából ennek a jelentősé­ge adott. Ez az, amit a Reagan-kormányzat nem kíván (vagy csak igen csekély mértékben) elviselni, pedig a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszerében a vi­lágpolitika mozgástendenciáiban a nyugat-európai tőkés politika adekvátabb, mint a kiszámíthatatlan, agresszíven ideologikus reagani politika. Az atlanti szövetségi rendszeren belül a tárgyalt kérdéseken kívül természetesen vannak problémák az ideológiai, szociális, kulturális szférákban és általában az emberi magatartással összefüggő területeken. Nyugat-Európa és az Egyesült Ál­lamok a tőkés világrendszer két legfontosabb erőközpontja. Európa történelmi, kulturális hagyományai, politikai filozófiája, polgári demokratikus tradíciói azon­ban sokban eltérnek az Egyesült Államok hasonló értékeitől. Az Egyesült Álla­mokban jelenleg egy konzervatív, sok kérdésben kifejezetten reakciós ideológia, 31

Next

/
Thumbnails
Contents