Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 5. szám - Balázs József: Ellentétek az atlanti szövetségen belül a nyolcvanas évek elején

A katonai költségvetési vitának az a lényege, hogy a nyugat-európai NATO- tagországok egy része - lényegében az NSZK kivételével valamennyi - még a reálértékben évi 3 százalékos emelést sem tudja maradéktalanul megoldani, a tar­tós gazdasági válság és a közvélemény ellenállása miatt. Az amerikai kormány pe­dig további 1 százalékpontos emelést szeretne elérni szövetségeseinél. Nagy való­színűséggel állítható, hogy a kisebb NATO-tagországok ezt nem tudják teljesí­teni (vagy csak igen komoly belső nehézségek árán), még akkor sem, ha a NATO bonni csúcsértekezletén leszögezték: „.. .továbbra is kellő figyelmet fordítunk az igazságos teherviselésre... ”15 A fegyverzetellenőrzési és leszerelési tárgyalások kérdésében igen sajátos, ambivalens a nyugat-európai magatartás. 1978 nyarán Washingtonban a NATO csúcsértekezletén Nyugat-Európa különösebben nem ellenkezett, amikor elfo­gadták a NATO közép- és hosszú távú modernizációs - tehát fegyverkezési - programját, ugyanakkor sürgették a SALT-II. szerződés aláírását. A SALT-II. szerződés amerikai ratifikálásának elutasítása ellenére elfogadták 1979 decembe­rében Brüsszelben az ún. kettős határozatot az európai rendeltetésű új atomeszkö­zök telepítéséről. Időközben új elnök került az Egyesült Államok élére, és rész­ben új külpolitikai vonalat dolgoztak ki. Nyugat-Európa megijedt a Reagan-féle kemény, agresszív és egyáltalán nem toleráns külpolitikai vonalvezetéstől, a konf- rontációs politikától, amely egyfelől „a béke és a szabadság” hangzatos retori­kájával jelentkezik, másfelől „politikai értelemben hadiállapotban marad a Szov­jetunióval”.16 A nyugat-európai ambivalens magatartás és politika lényegi di­lemmája a következő: Továbbra is igényt tart az Egyesült Államok katonai erejére, az amerikai atomernyőre mint biztonsága egyik tartópillérére, ugyanak­kor komolyan érdekelt mindenfajta fegyverzetellenőrzési, leszerelési tárgyalás­ban, a nukleáris hadászati és hadszíntéri fegyverek meghatározó többsége felett - Franciaország és Nagy-Britannia önálló atomütőereje kivételével, amely azon­ban nem meghatározó - nem rendelkezik. Az új közép-hatótávolságú amerikai atomeszközök felett kizárólag az amerikai kormány rendelkezik, de nyugat-európai országok területén telepítik őket. Tehát Nyugat-Európa részt vesz a fegyver­kezésben (területet ad, atomcélponttá válik), de a tárgyalások kimenetelébe haté­konyan nem tud beleszólni, az Egyesült Államok nyugat-európai partnerei - bár alapvetően róluk van szó - nem ülnek ott a genfi tárgyalóasztalnál. A többi kö­zött ezért sürgetik - szinte kétségbeesetten - a genfi tárgyalások eredményes befe­jezését. (Már csak egy év van hátra a NATO által közösen elhatározott telepítés megkezdéséig!) Némileg leegyszerűsítve a dolgot, a következőket lehet megállapítani: az Egyesült Államok jelenlegi kormányzata a fegyverkezési verseny folytatásában „érdekelt”, a fegyverzetcsökkentési tárgyalásokba csak kényszeredetten ment be­le. Ez határozza meg - egyelőre - az amerikai magatartást. Nyugat-Európa a fegyverzetkorlátozási tárgyalások eredményességében érdekelt, a fegyverkezési 28

Next

/
Thumbnails
Contents