Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
egész állami legitimációjával szemben felsőbbrendűséget érez, értékrendjében ugyanis a nemzet, az állam és a függetlenség állnak az első helyen. Az NSZK-ban viszont a franciákról alkotott képnek és a francia-nyugatnémet kapcsolatokhoz fűződő érdekeltségnek komplex politikai, gazdasági, valamint kulturális és szociálpszichológiai gyökerei vannak. A második világháború utáni helyzet az NSZK-ban egy „sokszorosan megtört nemzeti tudatról” tanúskodik. Az NSZK szempontjából Nyugat-Európa, és ezzel a francia-nyugatnémet kapcsolat is - jóval a barátsági szerződés 1963. évi megkötése előtt - alapvetően a nemzeti szocializmus idején kompromittált nemzeti identitás, később pedig az adenaueri provizórium-ideológia pótléka volt. Ilyen értelemben a francia-nyugatnémet kapcsolatok jelentős szerepet játszottak abban, hogy az NSZK egyenjogú partnerként ismertesse el magát Európában. Ám az NSZK nemzeti identitásának problémája még a keleti szerződésekben megfogalmazott „önelismeréssel” sem szűnt meg. Willy Brandt még a hetvenes évek elején is „nemzeti ürességről” és a fiatal nemzedékek „identifikációs zavarairól” beszélt, amely különösen szembetűnő a történelmileg megalapozott és központosított államra támaszkodó francia nemzettudattal szemben.3 A franciáknak sohasem jelentett problémát, hogy franciának érezzék magukat, és hogy ezt a külvilággal elismertessék. Ezzel szemben az NSZK mint „kereskedelmi nemzet” számára a pótlék Nyugat-Európa lett. Részint biztonsági megfontolásokból, részint pedig objektív gazdasági érdekekből elfogadták, hogy bármely nyugatnémet politika csak a többi nyugat-európai országgal összefogva lehet sikeres. Ebben az értelemben az NSZK a valóságban mindig „európaibb” lehetett nyugat-európai partnereinél. Figyelembe kell venni továbbá, hogy a történelmi múltból származó sztereotípiák és beállítottságok - Nyugat-Európának a „németektől való félelme” - is politikai tartalommal bírtak, és értelemszerűen a nyugatnémet külpolitikát korlátozó tényezővé váltak. Az NSZK Nyugat-Európába való integrálását és ily módon történő ellenőrzését célzó nyugati törekvések újabb és más minőségű problémákkal egészültek ki, mióta az NSZK több szempontból fölénybe került nyugat-európai partnereivel szemben. A gazdasági hatalom politikai befolyássá való átalakításának „pszichológiai” akadályai az NSZK számára különösen érzékletesek, összehasonlítva a hasonló francia törekvések nemzetközi fogadtatásával. Ez a probléma a hetvenes évek első felében került jellemző módon felszínre, amikor a nyugat-európai integrációnak épp azon multilaterális keretei gyengültek meg, amelyek egyúttal a gazdasági hatalmában növekvő NSZK ellenőrzésére is szolgáltak. Franciaország számára viszont az „európai kérdés” de Gaulle-tól Giscard-ig történelmi perspektívában mindig a német kérdés maradt. Nézőpontjukból az alapkérdés abban rejlik, hogy milyen tartós lehet az integrált nyugat-európai közösség, ha a legfontosabb partnerek egyike újraegyesítési szándékát - még ha összeurópaivá tágított és történelmi távlatban is - jogi és politikai értelemben fenntartja, és ezzel a nyugat-európai erőviszonyok egyensúlyát tartósan felborulással fe
