Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Prandler Árpád: Az ENSZ alapokmányának időszerűsége és alkalmazásának néhány nemzetközi jogi kérdése
ben is fokozódni fog az alapokmány gyakorlati értelmezésének eszközét rugalmasan és eredményesen felhasználó széles körű politikai, gazdasági, szociális és egyéb jellegű tevékenység. Végül, ami a harmadik kérdést illeti - azaz, hogy a jelenlegi világhelyzet alkalmas-e egy olyan nagyigényű vállalkozás sikeres véghezvitelére, mint az alapokmány felülvizsgálata -, a válasz, megítélésünk szerint, nagyon kategorikus és rövid: nem lehet. 1944--1945-ben világtörténelmi mértékkel mérve is olyan ritka és egyedülálló helyzet alakult ki, amikor az eltérő politikai és ideológiai állásponton levő államoknak meg kellett találniuk az összhangot, legalábbis a legfontosabb kérdésekben. Az elmúlt évtizedek fejleményei bőséges példatárát nyújtják annak, hogy ez az összhang nemcsak hogy eltűnt, de egyúttal új és bonyolult ellentétek jöttek létre a különböző államcsoportok között. A két világrendszer közötti alapvető ellentét mellett elég, ha a fejlődő országok sajátos igényeire, a Kínai Népköztársaság politikájára, az enyhüléssel szembeni erőpolitika újjáéledésére utalunk. Ilyen körülmények között bármilyen kísérlet, amely az alapokmány felülvizsgálatát és módosítását tűzné napirendre, legjobb esetben végeláthatatlan ülésezésbe és szópárbajokba fulladna, legrosszabb esetben pedig a legkisebb közös nevezőt jelképező alapokmány és ezzel együtt a szervezet szétrombolását jelentené.28 2. Amint már a bevezetőben hangsúlyoztuk, az ENSZ alapokmányának jelentősége messze túlmutat azon, hogy egy, bármennyire is fontos, nemzetközi szervezet alapító okiratát képezi. Elsősorban céljai és elvei azok, amelyek nagymértékben befolyásolták és befolyásolják a bilaterális és multilaterális államközi kapcsolatokat. Elegendő, ha csak utalunk arra, hogy az ENSZ alapokmányára hivatkozik valamilyen formában a regionális nemzetközi szervezetek alapító okirata (például az Afrikai Egységszervezet alapokmánya) éppúgy, mint a szocialista közösség politikai-védelmi szervezete, a Varsó Szerződés, a kétoldalú államközi tárgyalások eredményeképpen elfogadott közös közlemények csakúgy, mint az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia eredményeként elfogadott helsinki záróokmány. Az esetleges szkeptikus ellenvéleményekre előre is reagálva legszögezhetjük, hogy itt nemcsak egyszerűen valamiféle „tiszteletkor” lerovásáról van szó. Az alapokmány céljai és elvei - és éppen ez az egyik legfontosabb bizonyítéka változatlan időszerűségüknek és maradandó értéküknek - olyan kötelező, kógens jellegű követelményrendszert hoztak létre, amelynek hatása alól nem vonhatja ki magát a nemzetközi kapcsolatok egyik alanya sem. Ez természetesen nem jelenthet uniformizálódást a nemzetközi kapcsolatokban. Ellenkezőleg, ahogyan Tunkin professzor is megállapítja, az általános modern nemzetközi jog egyetemes szinten nagyobb egységet teremtett, de regionális szinten nagyobb különbözőséget és eltérést is találhatunk a nemzetközi jogi megoldásokban.29 Az egyetemes, a regionális és a partikuláris érdekek egységének és különbözőségének dialektikája meggyőzően tükröződik a helsinki záróokmányban és ezen belül is az államközi kapcsolatokban irányadó alapelvekben. Nem felesleges
