Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Pálimkai Tibor: Új nemzetközi rendszer körvonalai

portáló fejlődő vagy kevésbé fejlett országok) voltak. Az elmúlt években a szo­cialista országok többségét is jelentős cserearány-veszteségek érték. A hetvenes évekre a tőkés világgazdaság súlyos válságba került. A válságjelensé­gek az 1973-as olajárrobbanással törtek felszínre, de okaik időben és mélységben messzebbre nyúlnak vissza. A válság legfontosabb tüneteinek a felgyorsult inflá­ció és a nagyarányú egyensúlybomlás tekinthetők, amelyek az elmúlt időszakban konjunkturális bizonytalansággal, visszaesésekkel, makacs munkanélküliséggel (stagfláció) és - a fejlett országok szempontjából - cserearányromlással párosul­tak. A hetvenes években mindinkább láthatóvá váltak a hosszabb távú növekedés- lassulás jelei, s a világtermelés szerkezeti zavarai leginkább a már említett globális világgazdasági problémákban fejeződtek ki. A ma már nem elhanyagolható rend­szerközi kapcsolatok és interdependencia alapján a tőkés világgazdasági válság problémái sokoldalúan érintették a szocialista világgazdasági rendszert is. A marxista kutatók véleménye szerint az 1970-es évek világgazdasági válsága egyrészt a nagymértékben társadalmasodott (és internacionalizálódott) termelő­erők, valamint a ma még főként nemzeti és csak korlátozott nemzetközi koordiná­cióra képes állammonopolista szabályozás közötti ellentmondásra vezethető vissza. „Az 1974-1975-ös válság és az azt követő fejlődés szokatlan jellegét nagyrészt a gazdaság állammonopolista szabályozása nemzeti, de mindenekelőtt nemzetközi összefüggésben jelentkező válsága adta. A jelenlegi időszakra teljes mértékben nyilvánvalóvá vált, hogy a válságellenes és antiinflációs politika hagyományos for­mái összeomlottak, és az ún. teljes foglalkoztatás stratégiája kudarcot vallott. Eredménytelennek bizonyultak, vagy nem jártak sok gazdasági eredménnyel azok az állammonopolista intézkedések, amelyek az energia, a nyersanyag és a gazdasági fejlődés egyéb strukturális problémáinak a megoldására irányultak. Végül egé­szében elégtelennek és fejletlennek bizonyultak a tőkés világgazdaság gazdasági szabályozásának állammonopolista formái.”3 A szabályozási, irányítási válság azonban kivetítődött az egész világgazdaságra, hiszen az ún. globális problémák megfelelő kezelése és szabályozása terén eddig meglehetősen kevés történt. Hozzá kell tenni, hogy a válságjelenségek átgyűrűződése zavarokat okozott a szocialista világgazdaságban is, s egyebek mellett szerepet játszott abban, hogy az integ­rációs folyamatok irányítása és szabályozása az 1970-es években a KGST-ben sem fejlődött tovább megfelelően. A világgazdasági válság másrészt szerkezeti jellegű. A tőke globális profitérdekei alapján a világgazdaságban olyan fejlődés ment végbe, amely pazarlóan fogyasz­totta el az olcsó energiaforrásokat, és súlyosan szennyezte a környezetet. Ez hozzájárult a gyors növekedéshez, a kedvező konjunktúrához, az ún. fogyasztói társadalom kialakulásához, s megfelelt a tőke politikai érdekeinek. Világossá vált azonban, hogy távlatilag a korábbi évtizedek struktúrájában az egész világ nem fejlődhet, új irányok és iparágak kialakítására van szükség. Olyan globális és alapvető szerkezeti változásokra kerülhet sor, mint az energiaszerkezet átalakulá­sa, az alternatív források fejlesztése, az információs forradalom, új infrastruktúra 36

Next

/
Thumbnails
Contents