Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Ágh Attila: A világpolitika elmélete és a politikatudomány

is erőteljesen hangsúlyozza a politikai tényezők fokozott szerepét. Munkásságát éppenséggel annak az alaptételnek az oldaláról jellemeztük, hogy a belső fejlődés minden lényegi problémája az imperializmus korszakában világpolitikai kérdéssé transzponálódik, de a gazdaság és politika reintegrációját mint egy differenciált egészét mutatja be az imperialista nemzetgazdaságok és a világimperializmus működésében. A nemzeti államok a nemzetgazdaságok még koncentráltabb és tudatosabb képviselőiként lépnek fel, azonban a világpolitikai rendszer kialakulása és kezdődő intézményesülése egy olyan sajátos közeget teremt, amelyben nem tudják már a régi, közvetlen módon és eszközökkel érvényesíteni gazdasági törekvéseiket. Ez a világpolitikai rendszer azonban nem abszolúte önállósul, hanem ott áll „mögötte” a nemzetgazdaságok motivációja, és „előtte” a világgazdaság célrendszere. A világpolitikai és a világgazdasági rendszer kölcsönhatása, az erőviszonyok rendszere mindkét vonatkozásban maga is relatíve önállósul a nemzeti fejlődéstől, de nem szakad el tőle, hanem bonyolultabb mechanizmusok révén, áttételesebb kapcsolatrendszereken keresztül érintkezik vele. A klasszikus imperializmus korszakának lényege a „régi” világgazdasági rend kialakulásában summáz; ható. Ennek az automatizmusnak azonban súlyos politikai ára van: a világpolitikai rendszerben valamennyi gyarmati és függő ország aktivizálódik, és megkezdődnek a nemzeti függetlenségi harcok, amelyek összekapcsolódnak a szocializmusba való átmenettel.

A kapitalizmus harmadik, modern imperialista korszakát - amely egyben a szocializmus világrendszerré válásának kora is - végezetül jelzésszerűen annak a tendenciának a jellemzésével mutathatjuk be, hogy a világpolitikai és a világgazdasági rendszer intézményesülésének fáziskésése még fennmaradt ugyan a nemzeti fejlődés formái mögött, de nemzetközi szinten az intézményesülés mértéke és üteme először előzte meg a nemzeti szintet. A második világháborút követő korszak a globális összefüggések és kölcsönhatások kialakulásának kora, a világrend- szer egésze az előrehaladó interdependenciával jellemezhető, s a világpolitikai és világgazdasági rendszer fokozódó autonómiája, önmozgása és intézményesülései - gazdasági és politikai integrációi, nagy szövetségi rendszerek, központi és szakosított nemzetközi szervezetek stb. - növekvő igényként vetik fel a világpolitika és a világgazdaságtan tudományos rendszerének kialakulását is. A gyarmati rendszer felbomlásával egy új világpoltikai rend jött létre, amely a hetvenes években erőteljesen megkezdte az új erőviszonyoknak a világgazdaságban való érvényesítését és egy új világ- gazdasági rend kialakításáért vívott harcot.44 Ugyanakkor a „régi” világgazdasági rend intézményei is hatalmas átalakuláson mentek át, a transznacionális korporációk színre lépésével nemzeti-nemzetközi formát öltöttek, s depolitizált látszató gazdasági dominanciájuk a neokolonializmus rendszerében egyrészt hatékony ellentendenciát képez a világgazdaság átalakítására irányuló erőkkel szemben, másrészt újra felveti az „ultraimperializmus” illúzióját. A nyolcvanas-kilencvenes években nyilvánvalóan ezeknek az összecsapásoknak leszünk tanúi és résztvevői a nemzetközi politikai és gazdasági színtéren, amelyben kiemelkedik majd a világpo29