Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kiss J. László: Külpolitika, fegyverkezés és biztonságpolitika
politika terén egyaránt. A háború utáni időszak világméretű non-proliferációs politikája - az atomsorompó-egyezmény és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség létrejötte - teljesen új feladatokkal került szembe a nyugati szövetségi rendszeren belül, valamint a fejlődő világ nukleáris iparosítása s a nukleáris küszöbhatalmak számának mind gyorsabb növekedése miatt. Az enyhülési folyamat ellentmondásaira, a sokrétű biztonsági érdekek mind bonyolultabbá váló összefonódására és globalizálódására különösen az Egyesült Államok politikája válaszolt növekvő mértékben fegyverkezéssel és a nemzetközi kapcsolatok militarizálásával. Fegyverkezési dinamika és katonai doktrínák A fegyverkezés nemcsak a nemzetközi konfliktusformációk kifejezője, hanem a tényleges vagy vélt fenyegetésre való reagálás politikai formája is. A leszerelésnek ezért a fegyverkezés és a fegyverrendszerek mellett a vélt vagy valóságos fenyegetés politikai és pszichológiai okaira is tekintettel kell lennie. A leszerelés és a fegyverzetellenőrzés több, mint az enyhüléspobtika kiegészítése, valójában a politikai stabilitás egészére irányuló enyhüléspolitika nélkülözhetetlen alkotórésze. A politikai enyhülés nehézségei ennélfogva közvetlenül hatnak a leszerelés és a fegyverzetellenőrzés folyamatára, a bizalmatlanság növekedésére. A nyugati tömegkommunikációban a „félelem” vagy a „fenyegetettség” mesterséges túlfokozása alkalmas arra, hogy politikai tartalmak és motivációk hordozója legyen. G. F. Kennan neves amerikai politológus is rámutatott arra, hogy milyen veszélyes, ha a szovjet katonai fölényre való hivatkozással mindinkább a félelem határozza meg a politikát.11 A „félelem” és a „fenyegetettség” kialakulása ugyanakkor megakadályozza, hogy az egyik fél a másik szubjektív biztonsági szükségleteit kielégítő módon a saját biztonsági megfontolásainak a körébe vonja, s ezzel a szükségszerű bizalmi bázis szenved csorbát. Ezért a katonai bizalomépítő intézkedések rendkívül fontosak, mert bár nem közvetlenül a fegyverrendszerekre vonatkoznak, a fegyverkezési verseny minőségi és mennyiségi fékezésének, a meglevő csapatok és fegyverkészletek csökkentésének jelentős feltételei lehetnek. Mindazonáltal a bizalomépítő intézkedések önmagukban nem képesek a bizalom stabil és hosszú távú növelésére. Paradox módon végrehajthatók anélkül, hogy a kölcsönös bizalom számottevően növekedne. A bizalomépítő intézkedések csupán a hatékony leszerelési folyamat kiegészítői lehetnek. A kölcsönös bizalmi légkör kialakításához a bizalomépítő intézkedéseknek párhuzamosan kell haladniuk a fegyverkezési verseny minőségi és mennyiségi korlátozásával. Az amerikai katonai doktrínák fejlődése, a mindenkori bizalom szintje, a szemben álló katonai potenciálok erőviszonyainak az észlelése szorosan összefügg a 26
