Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kiss J. László: Külpolitika, fegyverkezés és biztonságpolitika
fegyverkezés alakulásával. Megfigyelhető, hogy milyen nagy szerepet játszik a jelenlegi nyugati fegyverkezési programok indokolásában az „egyensúly” helyre- állítására történő hivatkozás. Az egyensúly meghatározása esetében nem csupán a katonák, a páncélosok, a rakéták stb. száma mérvadó. Figyelembe kell venni az érintett szövetségek és rendszerek gazdasági hatékonyságát, a mindenkori szövetségesek teherátvállaló képességét, a szociálpszichológiai tényezőket, az objektív földrajzi előnyöket és hátrányokat, végső soron a kölcsönös „egyensúlyhiányok egyensúlyát” is. Valójában azonban az „egyensúly” katonai területen a fegyverkezési technológiák folytonos minőségi fejlődése és a földrajzi diszparitások következtében globális és regionális szinten egyidejűleg és egzakt módon úgyszólván sohasem határozható meg.12 A globális stratégiai korlátozással a regionális katonai potenciálok, a regionális csapat- és fegyverzetcsökkentéssel a redukciós övezeten kívül eső „perifériák” egyensúlyi jelentősége növekszik meg. Baudissin szerint „ha a paritás mennyiségileg mérhető is volna, az egyensúly a korszerűsítési folyamatok különböző strukturális követelményei, azok dinamikus jellege és fáziseltolódásai miatt nem rögzíthető. A kísérletek kikerülhetetlenül a fegyverkezési verseny felgyorsulásához vezetnek minden szinten és a fegyverkezés minden területén, különösen akkor, ha ezek a törekvések a részleges fölény megszerzésére irányulnak.”13 Számos kutató az „egyensúly” fogalmában az uralkodó érdekek - így a ka- tonai-ipari-tudományos komplexum - transzmissziós szíját látja, amely nélkül a fegyverkezés egész gépezete sem működik. Más megfontolások szerint az egyensúly azt jelenti, hogy az ellenfélnek sehol sem engedünk támadó esélyt, avagy a nyugati biztonságpolitika nyelvén szólva: az ellenfél támadási opciójának lehetőségét kizárjuk. A klasszikus amerikai stratégiai gondolkodás az egyensúly meghatározásában elsősorban az atomháború kirobbanásakor azonnal rendelkezésre álló katonai képességből (első csapás képessége) indult ki. Valójában a történelemben nem volt egyetlen időszak sem, amikor a politikai és katonai döntéshozók az egyensúlyt valóban egyensúlyként fogták volna fel. Az egyensúly minden időben meglehetősen kérdéses tudományos kategória volt, politikai szempontból mindig mozgósító, harci értelmet kapott. Azáltal, hogy az egyensúly követelésére esett a hangsúly, mindig előny szerzésére törekedtek.14 Jól szemlélteti ezt a helyzetet az amerikai politika, amely az „egyensúly” helyreállítására hivatkozva, valójában a „fölény” megszerzésének és a szocialista országok gazdasági kifullasztásá- nak célját emelte a külpolitika rangjára. A fölényre törekvés a többszörös megsemmisítési képesség esetében teljesen abszurd. Joggal fogalmazható meg a cinikusnak tűnő ellenvetés: miért kevésbé veszélyes a kétszeres, mint a tizenötszörös halál ? A többszörös túlélési képesség éppen katonai szempontból vált értelmetlenné, az amerikai stratégiai felfogásban - még az elismert egyensúly esetében is - a további fegyverkezést rendszerint mégis azzal indokolták, hogy a fölény és az erő már elért pozícióját nem szabad elveszteni. 27
