Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Kereszty András: Közel-keleti útkeresés
mák - valójában az Izrael által megszabottak alapján - közeledhetnek. Most megszűnt ez a tényező. Az egyiptomi elnök politikai döntésétől függ országa és a többi arab állam viszonya. És ezt a döntést Izrael legfeljebb 1982 áprilisáig befolyásolhatja. Ez után az időpont után nem lesz kezében olyan eszköz, amellyel Kairó politikájára hatást gyakorolhatna. Máris látható, hogy Mubarak belpolitikai lépéseit is nyugtalanság kíséri Tel Avivban. Izrael számára bizonytalanság forrása az a tény, hogy Mubarak kiengedte a börtönből Szadat ellenzékének neves politikusait, hogy hosszabb tárgyalásokat folytatott a Muzulmán Testvériség kivételével minden kormányon kívüli mozgalom vezéralakjával. Hiszen köztudott, hogy azok a személyek, akikkel Mubarak találkozott - az egyiptomi nacionalista Momtaz Nasszar, a nasszerista Heikal, a konzervatív Faud Szirageddin, a marxista Khaled Mohieddin - egységesek abban, hogy elvetik az Izraellel folytatott különtárgyalásokat. A Muzulmán Testvériség - amellyel a jelek szerint nem hajlandó békülni az új elnök, és Nasszer korábbi módszereivel élve erőszakkal kívánja letörni azt - ugyancsak Camp Cavid ellenfele. Ezzel kapcsolatban pedig izraeli elemzők azt kérdezik, mennyire épültek be a szélsőséges iszlám erők az egyiptomi közigazgatásba, a hadseregbe, a belbiztonsági erőkbe és az államapparátusba. Vagyis mennyire áll fenn egy szélsőséges vallási erők vezette puccs lehetősége? így hát az egyiptomi helyzet két szempontból is veszélyesen alakulhat Izrael számára. Az első, a nagyobb, a valószínűbb veszély Mubarak fokozatos politikai váltása. A másik a kisebb és valószínűtlenebb, a szélsőséges vallási erők felülkerekedése Egyiptomban. Mindkettő egyformán rossz Tel Avivnak. S ezúttal nem választhatja a „majd meglátjuk” kényelmes pozícióját, hiszen szorongatja a Sínai-félsziget kiürítésének határideje. Az egyiptomi politikai helyzet bizonytalansága bizonytalanságot szül Izraelben is, nemcsak a kormánykörökben. Láthatóan erősödik az olyan szélsőséges erők hangja, mint a Gush Emunim mozgalomé. S ez a belpolitikai mozgás kikezdheti Begin amúgy is gyenge lábon álló koalíciójának alapjait. Látható, hogy a csapdahelyzet elől Begin a korábbinál is szélsőségesebb településpolitikába menekül, még jobban Izraelhez láncolja a Jordán-folyó megszállt nyugati partját. Törvénybe iktatta a Szíriához tartozó Golán-magaslatok bekebelezését. A korábban, még Szadat életében elhatározott lépést, a nyugati parti katonai közigazgatás megszüntetését annak bejelentése kísérte, hogy a kormány autonómiát kíván adni az 1967-es határokon belüli, zsidó lakosság lakta tartományoknak. Ez nem jelentene kevesebbet, mint az úgynevezett palesztin autonómia semmivé tételét. Hiszen ha sikerülne is megállapodni a palesztin autonómia kérdéseiről - ez a terület csupán egy volna Izrael több más autonóm tartománya közül. Tehát semmiképpen sem bírna különleges jogokkal. 1981 végén egyébként a Zsidó Ügynökség úgy határozott, hogy további százezer telepes otthonát építi fel a nyugati parton. A palesztin kérdésben tanúsított merevebb izraeli magatartás - az elmúlt időszakban folytatott megbeszélések tanúsága szerint - határozottabb egyiptomi vonalvezetéssel találkozott. így aztán még inkább csökkent a reménye annak, hogy 108
