Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai
dzseribben, vagyis 20-40 hektárban rögzítette a birtok felső határát a föld minőségétől függően), kampányt indítottak az analfabetizmus ellen és a nők azonos jogaiért. Az eredmények azonban elmaradtak. „A földreform - emlékezett dr. Mohammad Zeary, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Politikai Bizottságának tagja - jóformán csak szavakban létezett.”18 A Parcsam ennek hatására fokozatosan kiábrándult Daudból. Továbbra is virágzott a korrupció. Hogy csak egy példát idézzünk: az analfabéták számára létesített tanfolyamokra az okatási minisztérium adatai szerint 20 000 embert iskoláztak be, de amikor 1978 áprilisa után ellenőrizték ezeket a kurzusokat, kiderült, hogy a résztvevők száma még 4000-re sem tehető. Az állami költségvetésből e célra kiutalt pénz viszont teljes egészében eltűnt. Az írástudatlanság felszámolására évente a költségvetésből 600 000 dollárt és a külföldi segélyekből 400 000 dollárt fordítottak. Figyelembe véve a tanfolyamokat látogatók számát, ebből a pénzből legtöbbjük akár a tudományok doktora címet is megszerezhette volna. Csak hát írni-olvasni sem tanultak meg. 1976-ban a WHO, az Egészségügyi Világszervezet küldöttsége látogatást tett Afganisztánban. Jelentése tükrözte az afgán nép tragédiáját. Ilyenek álltak benne: félmillió ember szenved tuberkulózisban, csaknem négymillió trachomában és maláriában, 20 000 emberre másfél kórházi ágy jut, egy vakbélműtét ára 6000 afgáni (vagyis egy szakmunkás háromhavi fizetése), az átlagéletkor 40-45 év. „ENSZ-körökben - írta az amerikai U. S. News and World Report - Afganisztánt a világ öt legszegényebb országa közé sorolják.” A helyzet a daudi évek végére valóban rosszabb lett, mint a köztársaság kikiáltásának időszakában - még az abszolút mutatók tekintetében is. Míg 1973- ban az egy főre jutó évi nemzeti jövedelem a becslések szerint 100 dollár volt, 1978-ra már csak 70-80. Az állami befektetések 80 százalékát külföldi segítségből valósították meg. Az ország nemzetközi orientációja azonban ezekben az években sem változott. „Hangsúlyozni szeretném - mondotta 1974-es parlamenti üzenetében Daud -, hogy jószomszédi viszonyunk és barátságunk a Szovjetunióval megváltoztathatatlan.” 1974 júniusában (tehát még a köztársaság kezdetének biztató időszakában) az elnök a Szovjetunióba látogatott. A látogatásról kiadott közös nyilatkozat a baráti kapcsolatok folyamatosságát húzta alá. Egyebek között leszögezte: „Az Afganisztáni Köztársaság elnöke és miniszterelnöke megelégedéssel állapította meg, hogy a barátság, a jószomszédság, az egyenlőség, az egymás szuverenitásának és függetlenségének kölcsönös tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás - azok az elvek, amelyeket V. I. Lenin és Afganisztán vezetője fektetett le az afgán-szovjet kapcsolatok alapjaként, s amelyeket az 1921-es és 1931-es afgán-szovjet szerződés megtestesített - kiállták az idő próbáját a nemzetközi helyzet legbonyolultabb feltételei közepette is.”19 Ez a megállapítás mind a mai napig helytálló. 81
