Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - SZEMLE - Halász György: A Szovjetunió és Afganisztán kapcsolatai

Az áprilisi forradalom és a kapcsolatok jellegének változása

Az 1978. áprilisi afgán forradalom mégis jelentős változást jelentett ebből a nézőpontból is. Még a korábbi látványos eredményekhez viszonyítva is minőségileg új szakasz kezdődött a kapcsolatokban. Ez logikusan következett az afgán forradalom jellegéből, amelyről Babrak Karmai a következőket mondotta: „Az 1978. áprilisi forradalom demokratikus jellegű, célja a nagybirtok fokozatos felszámolása, a föld nélküli parasztok, a béresek földhöz juttatása, a lakosság életszínvonalának emelése, a politikai demokrácia fokozatos bevezetése. Forradalmunk továbbá nemzeti jellegű, mert figyelembe veszi az ország nemzeti sajátosságait, paraszti jellegét, a lakosság mély vallásos érzületét, az etnikai csoportok és törzsek hagyományai közti különbséget, és ezzel elősegíti ezek összefogását. Legfontosabb jellemzője az antiimperialista irányzat.”20

Mindebből fakadóan nyilvánvaló, hogy a változás kezdetben nem is annyira a szovjet-afgán kapcsolatok terjedelmét, mint inkább jellegét érintette. Az afganisztáni forradalmi vezetés - a társadalmi felemelkedés vonalát követve - kezdettől fogva nem csupán megkülönböztetett fontosságú partnernek, hanem természetes politikai szövetségesnek tekintette a Szovjetuniót.

Az afganisztáni forradalom kizárólag hazai indíttatású volt. Ez egyértelműen kitűnt az afgán társadalmat belülről feszítő ellentétekből és az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt célkitűzéseiből egyaránt. Ugyanakkor számos más mai és korábbi példából ismert, hogy a nemzeti demokratikus forradalom eszméje nehezen fér össze az imperialista gondolkodással. Az afganisztáni események kapcsán ezért számos nyugati fővárosban rutinszerűen előrángatták a „Moszkva kezéről” szóló régi koholmányt. (Más kérdés, hogy még a Time című amerikai hetilap is azt közölte, hogy a Központi Hírszerző Hivatal információi és értékelése szerint „... az afganisztáni eseményekben nem mutatható ki Moszkva ujjlenyomata”. Ez az értékelés azonban mitsem zavarta a NATO annapolisi értekezletének résztvevőit, akik arra a következtetésre jutottak, hogy „... Afganisztánban a szovjeteknek egy még súlyosabb, a világméretű egyensúlyt még inkább veszélyeztető be- és áttörést sikerült végrehajtaniuk, mint Afrikában”.)21

Ezt a véleményt azonban semmilyen tény nem támasztotta, nem támaszthatta alá.

Ha az áprilisi forradalom legközvetlenebb célkitűzéseit rögzítő 30 pontos programot22 nézzük, ennek szerkezete és az arányok egyaránt a forradalom jellegéről adott karmali értékelést igazolják. A 30 pontból 22 foglalkozott belpolitikai kérdésekkel (első helyen a mezőgazdaság kérdései álltaki), s a külpolitikát részletező 8 pont gyakorlatilag nem tartalmazott új mozzanatot. A belpolitikai elképzelések - a program, akárcsak az egymást követő dekrétumok - az afgán valóságból táplálkoztak, és közülük valamennyi egyformán szükségszerűnek, indokoltnak bizonyult, hogy lerázzák a feudalizmus szorító bilincseit, és megtalálják a felemelkedés lehetőségeit. Még az afganisztáni változásokról nem va82