Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Dobozi István: Gazdasági konfliktusok Fekete-Afrikában
Mozambik, Angola) számára az EK által az egyezményt aláíró fejlődő országoknak nyújtott külön preferenciák (például teljes vámmentesség a Közös Piacba exportált termékek túlnyomó részére, az EK-ba exportált nyersanyagokból származó bevétel segély jellegű stabilizálása) közvetett diszkriminációt jelentenek. A Loméi Egyezmény nyilvánvalóan nehezíti, hátráltatja a fejlődő országok közös tárgyalási alapjának, akcióegységének kialakítását. Az Egyezményt aláíró országok a különleges közös piaci preferenciák révén mindenekelőtt az egyezményen kívül maradt fejlődő országokkal szemben jutnak viszonylagos értékesítési és egyéb gazdasági előnyökhöz, s szembeszegülnek az EK-preferenciák globalizálásának, azaz az egész harmadik világra való kiterjesztésének a gondolatával. A Loméi Egyezmény a fejlődő országok (köztük a fekete-afrikai államok) között egyéb konfliktusokat is kiváltott. Az egyezmény egyik fontos pozitív vonása volt, hogy a fejlődő országok számára nem tette kötelezővé a viszonos preferenciák nyújtását, csupán annyit írt elő, hogy a közös piaci országokból származó importot nem szabad a legnagyobb kedvezmény elve által megszabottnál rosszabb feltételekkel sújtani. Egyes fekete-afrikai országok azonban (Szenegál, Felső-Volta, Mauritánia, Mali, Niger) kereskedelempolitikájukban a harmadik (köztük a többi fekete-afrikai) országokból származó import rovására privilegizált, preferenciális behozatali lehetőséget nyújtanak az EK-ból származó import számára. Ez komoly kereskedelempolitikai ellentéteket okoz a különböző vám- gyakorlatot folytató fekete-afrikai államok között. A zárt preferenciális övezetek diszkriminatív s ezáltal konfliktuspotenciált képező szerepe nyilvánul meg a „frankövezetbe” tartozó tropikus-afrikai országok nemzeti importszabályozási rendszereinek bizonyos elemeiben is. Ezek az országok nem alkalmaznak mennyiségi korlátozásokat a „kilencekből” és a „frankövezetből” származó importra, illetve csupán indikativ (s nem kötelező) kvótákat állapítanak meg. A harmadik országokból származó importot viszont éves importprogramok alapján szabályozzák, amelyek keretében ún. globális kvótákat határoznak meg. Egészében véve megállapítható, hogy az egyes fekete-afrikai országok által az EK-nak nyújtott viszonos preferenciák és a Közös Piac javára történő - harmadik országokkal szemben diszkriminatív - importengedélyezési rendszer proimperialista elemként funkcionál az afrikai és a közös piaci országok gazdasági kapcsolatában. A fekete-afrikai térség egyik tartós és mind szélesebb körben kisugárzó súlyos feszültséggóca a dél-afrikai rezsim. Azzal a nyílt vagy burkolt gazdasági és katonai támogatással, amelyben a vezető imperialista hatalmak részesítették, illetve részesítik a Dél-afrikai Köztársaságot, közvetve maguk is szereplőivé váltak a térségben kialakult kcnfliktushelyzetnek. Jóllehet a Dél-afrikai Köztársasággal folytatott bővülő külgazdasági kapcsolataikért mind élesebben bírálják a fejlett tőkés országokat, az érintett kormányok mégsem tettek semmit a Dél-afrikai Köztársaságban tervezett új külföldi beruházások megakadályozására. A japán kormány például 1968-tól megtiltotta, hogy japán vállalatok közvetlen beruházá90
