Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Dobozi István: Gazdasági konfliktusok Fekete-Afrikában
sége közötti ellentmondás enyhítése csak a külső erőforrások nagymértékű bevonásával lehetséges. Számos fekete-afrikai országban a külső pénzügyi erőforrások aránya a beruházásokban rendkívül nagy: például Mauritánia, Togo, Felső- Volta, Gabon és Gambia esetében ez az arány eléri vagy meghaladja a négyötödöt8. E pénzügyi („fejlesztési”) függőség amellett, hogy egyértelműen lehetővé teszi az imperializmus számára politikai céljainak érvényesítését, egyúttal érdekellentétek forrásává is válik az érintett fejlődő országok között. Az afrikai országok versenyeznek a vezető imperialista országok és a nemzetközi pénzügyi szervezetek segélyeiért, kölcsöneiért, valamint a transznacionális társaságok beruházásaiért. A fejlődő országok gyakran komoly politikai és gazdaságpolitikai engedményekre hajlandók annak megakadályozására, hogy valamely-nemzetközileg vagy a transznacionális társaságok által finanszírozott - beruházás más országban valósuljon meg. A külső pénzügyi erőforrásokért különösen az utóbbi években vált élesebbé a küzdelem, amikor a fejlett tőkés országok által nyújtott segélyek összege reálértékben stagnált vagy csökkent. Nagy aktivitást tanúsít például az imperialista országokkal való szoros, „különleges” kapcsolatok kiépítésére a zaire-i kormány. A Nyugat számára való kivételes stratégiai-gazdasági fontosságát Zaire arra használja fel, hogy a NATO-országoktól nagyarányú pénzügyi és műszaki segítséget szerezzen. A nyugati támogatás fejében (amely az ország számára nem csupán gazdasági érdek, hanem a Mobutu-rezsim fennmaradásának is a feltétele) zaire nyílt katonai együttműködésre is hajlandó egyes NATO-államokkal. (Ismeretes, hogy az NSZK számára e gazdasági támogatás fejében hatalmas rakéta-lőteret biztosít.) Az afrikai fejlődő országok közötti érdekkülönbségek másik forrása az értékesítési piacoktól való nagymértékű függőség. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy a szóban forgó országok többségének hasonló az exportszerkezete, nyilvánvaló, hogy késhegyre menő piaci verseny alakul ki az érintett afrikai fejlődő országok között. Ismeretesek például Zaire és Zambia ellentétei a rézvilágpiaci részesedésük növelése és a Rézexportáló Országok Kormányközi Tanácsa (CIPEC) által követendő ár- és értékesítési politika kérdésében. Ezek az ellentétek különösen hevessé válnak a világpiaci rézárak csökkenésekor, olyan időszakban, amikor az exportbevétel-kiesést az exportáló országok kivitelük mennyiségi növelésével, azaz piaci részesedésük emelésével próbálják ellensúlyozni. Jelentősek a termelői ellentétek a túlkínálatra hajlamos olyan termékekből, mint a kávé (Elefántcsontpart, Uganda, Kenya, Angola, Kamerun, Zaire, Közép-afrikai Köztársaság, Malgas Köztársaság stb.), a tea (Kenya, Malawi, Mozambik, Uganda, Tanzánia stb.), a gyapot (Egyiptom, Szudán, Uganda, Benin, Mali, Etiópia, Mozambik stb.), a kakaó (Ghana, Nigéria, Togo, Elefántcsontpart, Kamerun stb.), s lehet bővíteni a termékek körét a fával, cukorral, földimogyoróval, szizállal, kau- csukkal és számos színesfémmel. A fejlett tőkés országok piacain való értékesítés kapcsán érdekellentétek alakulnak ki a különleges preferenciákat élvező fejlődő országok s az ezekből kirekesztettek között. A Loméi Egyezményhez nem csatlakozó országok (például 89
