Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Dobozi István: Gazdasági konfliktusok Fekete-Afrikában
Afrika már ma is jelentős súllyal szerepel a tőkés világ nyersanyagtermelésében. A hetvenes évek első felében Afrika százalékos részesedése a tőkés világ termelésében néhány nyersanyag esetében a következőképpen alakult: gyémánt 90, kobalt 81, platina 62, arany 80, króm kb. 50, mangán 36, réz 27, foszfát 33, kőolaj 12,8. A kontinensen még jelentős urán-, ólom-, cink-, kolumbit-, ón-, bauxit-, földgáz- és kőolajkészletek is találhatók.6 Az előrejelzések szerint a fejlett tőkés országok nyersanyagszükségletének kielégítésében Afrika egyre jelentősebbé válik. A kontinens iránt a múltban viszonylag mérsékelt érdeklődést mutató Japán - nyersanyag- és energiaellátásának nagyobb fokú földrajzi diverzifikálása céljából - a jelek szerint egyre aktívabban törekszik az Afrikából származó nyersanyag- és energiaimport erőteljes növelésére. Az Egyesült Államok esetében még határozottabb irányvétel rajzolódik ki a kontinens természeti kincseinek fokozottabb igénybevételére. Nyugat-Európa pedig intézményes mechanizmusokon (Loméi Egyezmény) keresztül kívánja az afrikai nyersanyagforrásokat a maga számára biztosítani. Az afrikai értékesítési piacokért az imperializmus erőközpontjai között éles verseny folyik. Az EK azon törekvése, hogy a társult afrikai országok piacaira a többi versenytárssal (különösen az Egyesült Államokkal és Japánnal) szemben a Közösség vállalatai számára kedvezményes bejutási lehetőséget biztosítson, természetes módon váltotta ki az Egyesült Államok és Japán ellenkezését. Afrika hagyományosan nyugat-európai értékesítési területnek számít. 1978-ban a kontinens importjának több mint fele a kilenc közös piaci országból származott, és csupán 8 százaléka az Egyesült Államokból, s 9 százaléka Japánból. Az 1. sz. táblázat importadatai azt mutatják, hogy a hetvenes évek során az EK tovább tudta növelni egyébként is nagy afrikai piaci részesedését, míg az Egyesült Államok és Japán piaci részesedése lényegesen nem változott. Az 1975-ben életbe lépett, már említett Loméi Egyezmény (amelynek a fejlődő országok közül főleg a fekete-afrikai országok a tagjai), serkentőleg hatott az EK társult országokba irányuló exportjára. Míg az egyezmény aláírását megelőzően a szóban forgó fejlődő országok részaránya csökkent az EK fejlődő országokba irányuló összes exportjában (1972 - 21,7 százalék, 1973 - 19,3 százalék, 1974 - 17,2 százalék), addig 1975-től ez az irányzat megfordult (1975 - 18,3 százalék, 1976 - 19,3 százalék, 1977 első fele 20,3 százalék).7 A Loméi Egyezmény ily módon privilegizált bejutási lehetőséget biztosított a fekete-afrikai piacokra az EK számára fő versenytársaival szemben. Különösen Franciaországnak sikerült jelentősen bővítenie értékesítési piacait a fekete-afrikai országokban. A Loméi Egyezmény kereskedelemserkentő hatása még szemléletesebben mutatkozik meg, ha megvizsgáljuk az EK arányát az egyezményt aláíró fejlődő országok kereskedelmében. (Lásd az 5. táblázatot.) 8?
