Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
kapott jogot az indulásra.) Reagan a leadott szavazatok 51 százalékát (Carter mindössze 41 százalékát) szerezte meg. A Reaganra leadott szavazatok ugyancsak alig több mint egynegyedét teszik ki a szavazásra jogosultak voksainak, mégis figyelemre méltó, hogy az új elnök az 538 elektori szavazatból 489-et szerzett meg, és az 50 állam közül 44-ben győzött. A választási kampány további figyelemreméltó jellemzője volt a két hagyományos párt háttérbe szorulása. A hatvanas évekig a pártok, mint a hatalom és a választási posztok meghódítására szolgáló gépezetek, még irányították a jelöltek kiválasztását, a politikai program kidolgozását. Ezeket a szerepeket újabban mindinkább átveszik a választási kampányok pénzelésére alakult bizottságok, amelyek mögött néhány különösen jól szervezett és tőkeerős, szorosan a jelölt személyéhez kapcsolódó érdekcsoport húzódik meg. Ezeknek a bizottságoknak, lobbyknak az elszaporodása csak gyorsítja a pártok hanyatlását. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy az állam által e jelölteknek kiutalt összeget (mint ismeretes, az állam az adófizetők pénzéből hozzájárult kampánykiadásaik fedezéséhez) sem a politikai pártok veszik fel, hanem az elnökjelöltek kampány bizottságai. Sok amerikai polgári megfigyelő adott hangot annak a meggyőződésének, hogy az elnökválasztásokon az utóbbi időben a jelöltek úgy lépnek fel, mintha egy tagból álló politikai pártok volnának, a tényleges politikai pártok szerepe pedig a végletekig lecsökkent. Valójában a hagyományos pártpolitikai határok elmosódása tette lehetővé az „Anderson-jelenséget” is, azaz egy harmadik, a pártoktól magát elhatároló független jelölt indulását, viszonylagos sikerrel. John Anderson képviselő, aki az előválasztásokon a köztársasági párt mezében indult, csak a Reagant jelölő konvenció után vált függetlenné. Bár ő sem rendelkezett markáns, pontosan kidolgozott programmal - Reagannal és Carterrel ellentétben nem részesült állami támogatásban választási költségeinek fedezésére, csak híveinek pénzügyi támogatásával, kölcsönök felvételével folytathatta viszonylag szerény kortescsatáit -, meglepően jó eredményt ért el. A rá leadott szavazatok ugyancsak azt juttatják kifejezésre, hogy az amerikaiak mind nagyobb tömege fordul el a hatalomban egymást váltogató két párttól. Carter a kampány során éles szavakkal bírálta Andersont, elutasította azt is, hogy részt vegyen vele egy nyilvános tévévitában. Carter és hívei ugyanis végig attól tartottak, hogy a középutas liberálisnak tartott Anderson Cartertől vonja el a szavazatokat. Szoros verseny esetén e félelemnek talán lett volna alapja. A demokrata párti elnök vereségének aránya viszont bebizonyította, hogy az elnökjelölt Carter legveszedelmesebb ellenfele az elnök Carter volt. . . A pártkeretek szétmorzsolódását tükrözte a Demokrata Párt helyzete. A modern értelemben vett Demokrata Párt kovácsolója Franklin Roosevelt volt, aki azzal alapozta meg hosszú időre a párt tömegbázisát, hogy vonzóvá tette olyan rétegek előtt, amelyek helyeselték az állam beavatkozását a gazdaságba (az ún. intervenciós politikát), s a kormányzat szociálpolitikai szerepvállalását is. 5
