Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
így vált ez a párt a konzervatív Dél lojalitásának megőrzésével párhuzamosan az ipari munkások és főként a szakszervezeti tagok, a nagyvárosi közép- és alsóközéposztály, a szegények, a négerek, az etnikai kisebbségek, valamint a liberális értelmiség sajátos és ellentmondásos koalíciójává. Ez a heterogén koalíció csaknem két generáción keresztül létezett. 1980-ra azonban e demokrata pártkoalícióból szinte semmi sem maradt, főként azért nem, mert azokból az ígéretekből sem maradt semmi, amelyeket a koalíciót alkotó különböző rétegeknek, illetve csoportoknak tettek. Carter elnökségének négy éve alatt - az Egyesült Államokban eddig nem látott méretekben - fokozódott az infláció (1979-ben meghaladta a 13 százalékot), s tovább emelkedett a munkanélküliek száma. Ma már több mint nyolcmillióan vannak munka nélkül az Egyesült Államokban. A gazdasági és szociális helyzet összehasonlíthatatlanul rosszabbá vált, mint volt korábban. Noha Carter azt ígérte, hogy elnökségének éveiben 5-7 milliárd dollárral csökkenti a hadi kiadásokat, ehelyett azonban addig még nem tapasztalt összegű fegyverkezésbe kezdett. Költségvetési egyensúlyt ígért, ami helyett az Egyesült Államok történetének második legnagyobb deficitjét produkálta az 1980-as év végére. Reagannak könnyű volt súlyos bírálattal illetni Cartert, hogy az „elvesztette ellenőrzését a költségvetési kiadások felett”. Carter elnöki programjában szerepelt az Egyesült Államok függőségének megszüntetése az olaj behozataltól, de az csökkenés helyett 25 százalékkal növekedett. Elnökként felhagyott az olajcégek profitjának megnyirbálására indított kampányával, feledésbe merült az a pénzügyi reformja is, amely lehetetlenné kívánta tenni a monopolvállalatok adócsalásait. Már a mandátuma elején elejtette a választási hadjárata alatt megígért - a dolgozóknak is kedvező - adócsökkentési tervét. A Carter elnöki teljesítményét elemző amerikai polgári szakértők szerint választási és kormányprogram-ígéreteinek jelentős részét, szám szerint több mint kettőszázat nem teljesített. Kétségtelen, hogy a választók e politikára mondtak nemet. A déli Georgia államból jött elnök elvesztette bázisát a déli államokban. Ugyancsak elvesztette a szakszervezetekbe tömörült „kékgallérosok”, vagyis a munkásszavazók támogatását, akiket szembefordított vele a tömeges munkanélküliség és az infláció. Elvesztette továbbá a vallási és etnikai kisebbségeknek a tömeges támogatását is. Minden jel arra mutat, hogy az utóbbiak közül csak a fekete szavazók körében tudta a demokrata jelölt biztos többségét megőrizni - csakhogy a feketék az a csoport, amely az egész lakosságnál gyorsabban idegenedik el a rendszertől. Ez abban jutott kifejezésre, hogy 1980-ban 5 százalékkal kevesebb néger szavazott, mint az előző választáson. A szegényeknek és a négereknek a demokrata tábortól történt „elpártolásáról”, s ezen túlmenően a jelszavak és a valóság szembesítéséről írta a l'Humanité, a Francia Kommunista Párt lapja: „Ronald Reagan győzelme az elnökválasztásokon nem annyira a győztes fegyverténye, mint inkább negatív értelemben a vereséget szenvedetté. Nevezetesen Carteré, aki fehér házi évei alatt módszeresen készítette elő ezt az eredményt. 1976-ban 6
