Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 1. szám - M. Aczél Sándor: Japán és a trilateralizmus

Japánban nem támogatják minden fenntartás nélkül az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos stratégiai elképzeléseit, így a kínai kérdésben a két ország együttműködése nem mentes ellentmondásoktól. Tokióban elégedetlenséggel fogadják azokat az amerikai elképzeléseket is, amelyek a kínai-japán vetélkedés elkerülése ürügyén és a háromoldalú együttműködés révén korlátozni próbálják Japánnak a regionális vezető szerep megszerzésére irányuló törekvéseit. Az Egyesült Államok aktivizálni igyekszik Japánt a térség tőkés stabilizálásának előmozdításában, de minden olyan japán hegemón törekvést ellenez, amely saját stratégiai elképzeléseit keresztezheti, s amely enyhíthet Japán alárendeltségén a japán-amerikai viszonyban. Japán ellensúlyozására a régióban nemcsak Kínát mozgósítja, hanem az ANZUS katonai szövetség kötelékeivel szorosan az Egyesült Államokhoz fűzött Ausztráliát is.

De térjünk vissza azoknak a levezető „szelepeknek” az ismertetéséhez, amelyek a „nemkívánatos” japán energiát az Egyesült Államok számára „kívánatos” irányba terelhetnék! Brzezinski szerint ilyen lehetőséget kínálna, ha az Egyesült Államok támogatná Japán igényét az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagságára, „amire reálisabban támaszthat igényt, mint Franciaország vagy Nagy-Britannia”.15 Az állandó BT-tagságra Japán a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok szószólójaként tart igényt. Vitathatatlan, hogy az Egyesült Államoktól jelentősebb - gazdasági és katonai - függésben levő Japán a Biztonsági Tanácsban kevesebb gondot okozna az amerikaiaknak. A japán BT-tagságot esetleg a fejlődő országok egy részénél is kamatoztatni lehetne, tekintettel Japán gyorsan bővülő kapcsolataira, a „japán modell” vonzerejére és Japán „ázsiai” voltából fakadó megfontolásokra.

Brzezinski felfogásában a japán újrafegyverkezés az Egyesült Államok által kívánatos irányba fordítható, ha megfelelő „szelepekkel” beszabályozzák. Ilyen „szelepként” javasolja japán katonai alakulatok részvételét a közel-keleti béke- fenntartó ENSZ-haderőben. Ezzel precedenst lehetne teremteni a japán alkotmány megkerülésére, és lehetőség nyílna a jövőben a japán hadsereg egységeinek külföldi állomásoztatására - hogy csak egy példát említsek - Dél-Koreában, az amerikaiak „ENSZ-misszióját” helyettesítendő . . . De további „szelep” lehet a „közös amerikai-japán stratégiai-politikai tervezés magasabb fokra emelése”16, aminek révén az Egyesült Államok fokozottabban ráteheti a kezét a növekvő japán hadiponteciálra, kívánatos módon mobilizálhatja azt például a japán-in- donéz-ausztrál részvétellel kialakítandó „csendes-óceáni haditengerészeti háromszögben”.17

Hangsúlyozni kell, hogy amit Brzezinski csaknem tíz évvel ezelőtt profesz- szorként javasolt, az ma sok tekintetben az Egyesült Államok külpolitikájának hivatalos törekvése. „Magasabb fokra” emelték a japán-amerikai katonai együttműködést. 1975 óta rendszeressé váltak a két ország katonai vezetőinek, vezérkari tervező részlegeinek konzultációi. Eredményes törekvés tapasztalható Japán (és Ausztrália) bevonására az Egyesült Államok 7., csendes-óceáni haditengeré42