Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - M. Aczél Sándor: Japán és a trilateralizmus
Kínai Népköztársaságtól való „egyenlő távolság” diplomáciáját, és sokáig ezzel indokolta kínai kapcsolatai hangsúlyozottabb fejlesztését, a szovjethez való „felzárkóztatását”. A koncepció sorsa egyben az önállósulás korlátáira is fényt vetett. Japánnal fennálló kapcsolatait mind a Szovjetunió, mind pedig Kína szélesebb összefüggésben és egymással homlokegyenest ellenkező elvek alapján közelítette és közelíti meg. A Szovjetunió a világ, ezen belül Ázsia békéje, biztonsága - s így Japán nemzeti - érdekeiből kiindulva törekszik a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Japán ebben való érdekeltségét a kölcsönösen előnyös együttműködés nagyszabású javaslataival is erősíti. E megközelítésnek állandó eleme az is, hogy - éppen a kedvezőbb nemzetközi légkör kialakítása céljából - a Szovjetunió mindig is megértette és támogatta a japán-kínai kapcsolatok mindkét nép és a világ javát szolgáló fejlesztését. Ezzel szemben Kína stratégiai célja a japán relációban az, hogy Japánt egy szovjetellenes szövetségben maga mögé állítsa, Japán érdekeltségét a kétoldalú együttműködésben a maga javára aknázza ki a „négy modernizáció” jegyében zajló programban. Az ázsiai és a nemzetközi enyhülés érdekeivel szemben bátorítja Japán újrafegyverkezését, valamint a japán-amerikai katonai együttműködés elmélyítését, s végcélként a Kína- Egyesült Államok-Japán tengelyre épülő „keleti NATO” megteremtését sejteti. A két álláspontot egybevetve megállapítható, hogy a kínai álláspont teszi elkerülhetetlenné Japán számára a választást. A japán monopoltőke hosszabb távú osztályérdekei szempontjából - minden veszélyessége ellenére - végül a kínai álláspont bizonyult erősebb vonzásúnak, amit a két ország béke- és barátsági szerződésének aláírása pecsételt meg 1978 augusztusában. A szerződés megkötésében azonban már fontos szerepet játszottak az újraértékelt és a „trilaterális koncepció” keretébe foglalt amerikai törekvések. Tekintsük most át ennek legfontosabb japán vonatkozású kiindulópontjait és célkitűzéseit ! Az Egyesült Államok Japánnal kapcsolatos stratégiájának új vonásai Brzezinski 1971-ben Ford-ösztöndíjjal hat hónapon át tanulmányozta Japán társadalmi és politikai életét. Vizsgálódásai nyomán nemcsak Japán fejlődésének „törékenységét”, a „meghatározatlanság” állapotát diagnosztizálta, de megjelölte a követendő amerikai irányvonalat is: kisegíteni Japánt a bizonytalanság állapotából, közreműködni abban, hogy Japán - kívánságának megfelelően - nagyobb szerepet játszhasson a nemzetközi politikában, de úgy, hogy az az Egyesült Államok érdekeinek megfeleljen. Brzezinski szerint „Japán stratégiája a jelenlegi helyzetben talán így jellemezhető a legjobban: maximalizálni a választási lehetőségeket, és diverzifikálni a függést”. 40
