Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 3. szám - Réti Ervin: Camp David zsákutcája

gyományos formákhoz igazodó elemzés szempontjából. Hiszen egy tartalmában forradalmi, antiimperialista folyamat sajátos, iszlám-siita burokban ment végbe: előremutató és visszahúzó tényezők elegyedtek, gyakran erőteljesen összefonódtak; bonyolíthatja az értékelést az elhúzódó belső hatalmi harc, az intézményrendszer kialakulatlansága és ellentmondásossága.

Az iráni belpolitika viharai és zavarai azonban nem homályosíthatják el a lényeget: a teheráni változás kikapcsolta az Egyesült Államok globális statégiájá- ból, hatalmi láncolatából a kulcsszerepet játszó, körzeti helyettesítő hatalomként is fellépő császárságot, valamint annak jól felszerelt, korszerű, 413 ezer fős haderejét. Egyúttal meghiúsultak a Camp Davidben még nagy reményekkel felépített tengely-elképzelések, s a „pax americana” gépezetét nem lehetett az eredeti terveknek megfelelően létrehozni. Elkerülhetetlenül számolni kellett Irán kiesésével, sőt az új Irán ellentétes irányú hatásával is.

Végképp nem sikerült elérni, hogy a különútnak egy átfogó rendezés jellegét kölcsönözzék. A Bagdadban összeülő arab csúcsértekezlet - válaszként Camp Davidre - elhatárolta magát az alkutól, és különféle szankciókat léptetett életbe Egyiptommal szemben. Kairó tagságát felfüggesztették az Arab Ligában és az Iszlám Konferenciában, az arab országok többsége a diplomáciai kapcsolatokat is megszakította Egyiptommal. (Ez alól csupán Omán, Szudán, Szomália és részlegesen Marokkó a kivétel. Omán és Szomália egyébként részt vállalt a Carter- doktrína megvalósításában is, tengeri és légi támaszpontokat bocsátanak az Egyesült Államok rendelkezésére.)

A bagdadi csúcsértekezlet jelentős eredménye volt, hogy a sokszor egymással vitázó arab államok túlnyomó többsége — beleértve valamennyi fontosabb olajtermelőt - alapvetően egyetértett a Camp David-i alku elítélésében. A csúcs- értekezlet határozatai azonban szembetűnően magukon viselik a kompromisszum jellegzetes vonásait. A Szilárdság és Elutasítás Frontjának öt tagállama (Szíria, Dél-Jemen, Líbia, Algéria és a PFSZ) következetesen szembefordult a közel-keleti rendezést meghiúsító kiegyezéssel, és sokkal egyértelműbb ellenlépéseket sürgetett. Különösképpen Damaszkusz és Aden nagy hangsúllyal szólt az Egyesült Államok szerepéről, annak negatív, veszélyes következményeiről. A középutas és főképpen a jobboldali arab rendszerek úgy utasították el Camp Dávidét, hogy miközben az arab érdekek élharcosának nevezik önmagukat, s nem engedik át a Szilárdság Frontjának a bírálat monopóliumát, ne csapjanak be minden kaput. Gondoskodtak arról, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolataikban ne történjék tartós lehűlés, az amerikai katonai behatolást a térségben nem ítélték el határozottan. Még Egyiptommal is maradt bizonyos összeköttetés, arab hírforrások több ízben tudósítottak titkos szaúd-arab-egyiptomi találkozókról. Ám mindezeknek a körülményeknek tudatában is, anélkül, hogy illúziókat táplálhatnánk a bagdadi egységgel kapcsolatban, kiemelhetjük a közös álláspont fontosságát. Ez meggátolta, hogy a különalku elérje tervezett célját, jóllehet nem volt, nem lehetett any- nyira eredményes, hogy terveinek végleges feladására bírja Washingtont.

12