Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Inotai András: Adalékok a fejlődő országok gazdasági fejlődéséhez és világgazdasági jelentőségéhez
évek végére a legfontosabb ásványok világtermelésében az egyes fő termelő országok között meglehetősen egyenletesen eloszló termelési hányadok alakultak ki: egy országra csak a kobalt esetében jut a világtermelésnek több mint a fele, míg a világtermelés több mint harminc százalékát mindössze két ásvány esetében képviseli egy ország. Valamennyi többi fontos ásvány világtermelésében a legjelentősebb termelő részesedése is 20 százalék alatti. Mindehhez még hozzá kell fűzni, hogy a legtöbb esetben olyan országok állnak a világtermelés élén, amelyekben a termelést továbbra is a nemzetközi tőke ellenőrzi, illetve amelyek gazdaságpolitikája szoros együttműködésre törekszik - és nemcsak a nyersanyag-kitermelésben, hanem a feldolgozóiparban is - a fejlett tőkés országokkal (Chile, Malaysia, Brazília, Zaire, Marokkó) (10. tábládat). Külön kell említeni az olajat, hiszen az e téren bekövetkezett változások a hetvenes évek világgazdasági folyamatait jelentős mértékben befolyásolták, és nagymértékben hozzájárultak mind a fejlődő országok világgazdasági szerepének erősödéséhez, mind a fejlődő világon belüli differenciálódási folyamat felgyorsulásához. Bár a fejlődő országok a világtermelésnek - csökkenő részesedés mellett - a hetvenes évek végén mintegy 5 5 százalékát adták, innen származott a világexport több mint 90 százaléka (ami az eladók monopolhelyzetének az alapját jelenti). Bár az olajáremelés elsősorban a fejlett és a fejlődő országok közötti erőviszonyok megváltoztatására irányult, az 1973 óta eltelt időszak tapasztalatai arra utalnak, hogy valójában sokkal erősebben hatott a fejlődő világon belüli különbségek felerősödésére, mintsem a fejlett és a fejlődő világ közti szakadék szűkítésére. (Az utóbbira elsősorban az exportorientált gazdaságpolitikát folytató országok felzárkózása volt befolyással.) Amíg a fejlett tőkés országok - gazdasági erejüknél, a rendelkezésükre álló eszközök széles skálájánál fogva — olaj- és olajtermék-fogyasztásukat 1973 és 1978 között évi átlagban mindössze 0,5 százalékkal növelték (az 1963-1973 közötti időszak évi 7,9 százalékához képest!), és ezen belül az olajárváltozásokat a belföldi árrendszerben érvényesítő Nyugat-Európában a fogyasztás éves mennyisége 0,7 százalékkal csökkent is, addig a fejlődő országok olajfogyasztásának alakulásában nincs lényeges különbség az árváltozások előtti és utáni időszak között: 1963-1973 között évi átlagban 8,4, 1973-1978 között évi 7,3 százalékkal növekedett olaj- és olajtermék-fogyasztásuk.5 Valószínű, hogy a nagymértékű fogyasztáscsökkenéshez sem a megfelelő termelési szerkezet, sem a szükséges tőkeerő, sem a kívánatos eszközök nem álltak rendelkezésükre. Az is feltételezhető, hogy a gyorsan iparosodó fejlődő országok számára a növekvő olajfogyasztás a gyors fejlődés előfeltétele volt. Ez azonban semmit sem von le annak az állításnak az igazából, hogy az olajárváltozások kedvezőtlen hatásai mindenekelőtt az olajimportőr fejlődő országokat sújtották. Hasonló eredményeket ad a 11. tábládat: az energiatermelés szerkezetében a folyékony energiahordozók részesedése alig csökkent; az egy főre jutó energiafogyasztás pedig 1973 és 1976 között a fejlődő világban erőteljesen, mintegy 10 százalékkal nőtt, miközben a fejlett tőkés országokban 1 százalékkal mérséklődött. A fejlődő országok gazdasági növekedésének fő hajtóereje a hetvenes években a feldolgozóipar volt. 1970 és 1976 között éves növekedési üteme jelentősen meghaladta a világátlagot, és erősen megközelítette a szocialista országok mutatóinak értékét. Ezen belül világméretekben a leggyorsabb növekedést érték el néhány ágazatban (így elsősorban a gépiparban, a fémkohászatban, továbbá a ruházati, a cipő- és bőriparban, valamint az élelmiszeriparban). A gyors növekedés alapjában véve az ipari foglalkoztatottság emelkedésének tulajdonítható, míg a munkatermelékenység javulása csak elenyésző szerephez jutott (eltérően mind a fejlett tőkés, mind a szocialista országok iparfejlődésére jellemző irányzattól) (12. tábládat). A feldolgozóipar nagy hányada néhány iparosodottabb fejlődő országra jut (Brazília, Mexikó, Argentína, India, továbbá egyes távol-keleti országok). A hetvenes évek145
