Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Inotai András: Adalékok a fejlődő országok gazdasági fejlődéséhez és világgazdasági jelentőségéhez
(Brazília, Dél-Korea, Tajvan, Marokkó, valamint a fenti két hatást együttesen tapasztaló Malaysia és részben Kína). Ugyanakkor az olajjal nem rendelkező, amellett a változó világgazdaság követelményeinek egyre kevésbé eleget tenni tudó gazdaságok esetenként látványos térvesztést kényszerültek elkönyvelni. E sorból is kiemelkedik India és Pakisztán, kisebbrészt Mexikó, Argentína, Egyiptom, vagyis a hatvanas évek legjelentősebb késztermékexportőrei. Sok más jel mellett ez is utal arra, hogy a gazdasági erőviszonyok világunkban közel sem megváltoztathatatlanok, nincsenek fátumszerű helyzetek, évszázadokra előre meghatározott sorsok: az átrendeződés állandó folyamat, amelyben egyesek kiemelkednek, mások lemaradnak. Az átrendeződés egyik legjobb jelzőszáma, hogy a fejlődő világ 1970 és 1980 közötti átlagosan évi 5,3 százalékos növekedési ütemén belül a fekete-afrikai országokban a növekedés alig 3 százalékot ért el, míg a gyorsan iparosodó délkelet-ázsiai régióban - a fejlődés egyik fő paraméterének, a tőkés világpiacnak a sorozatos válságjelenségei ellenére - 8 százalékra rúgott, de Latin-Amerikában is az átlag felett (5,8 százalék) alakult, míg az olajexportőr fejlődő országokban meghaladta az évi 6 százalékot. Ennél is differenciáltabb és többet mondó a /. táblázatban közölt összeállítás, amely változatlan, 1970. évi árakon méri a leggyorsabban és a legkevésbé fejlődő (pontosabban negatív növekedési ütemeket mutató) nemzetgazdaságok teljesítményét a hetvenes években. Évi 5 százalék feletti növekedést 17 fejlődő ország könyvelhetett el, közülük csak három volt kifejezett „olajország”, a többiben az olaj csak részlegesen, illetve egyáltalán nem magyarázza a gyors növekedési ütemet. Ugyanakkor nem egy olajország a negatív növekedést mutatók csoportjában foglal helyet. Ezzel kapcsolatban érdemes utalni arra, hogy az utóbbi csoport számos olyan országot tartalmaz, amelyben a hetvenes években jelentős társadalmi-gazdasági változásokat akartak végrehajtani, vagy hajtottak is végre. Ezek azonban - legalábbis rövid távon - költségesnek bizonyultak, és nem hozták meg a várt eredményt. Napjainkban, a világgazdasági fejlődés felgyorsulása, ellentmondásosabbá válása idején a fejlődési hátrányok felszámolására irányuló mindennemű kísérletnek fokozottan kell figyelembe vennie a felzárkózási időszak rendkívüli lerövidülését, az időtényező szerepének előtérbe kerülését. A fejlődő országok csoportján belüli gazdasági különbségek erősödését - a növekedés ütemének már bemutatott eltérései mellett - egyértelműen jelzik az egy főre jutó jövedelmet tükröző adatok. Igaz, az olaj országok e tekintetben teljesen különálló csoportot képeznek, hiszen Kuwait, az Egyesült Arab Emitárusok vagy Qatar egy főre jutó jövedelme meghaladja a legfejlettebb tőkés országok hasonló mutatóját, Szaúd- Arábia, akárcsak Líbia, velük azonos szinten helyezkedik el. De a fejlett iparnak és a világgazdasági munkamegosztásba való bekapcsolódásnak köszönhetően az 1000-3500 dollár/fős sávban elhelyezkedő két tucat országot sem lehet a 200 dollár/fős szint alatt maradó, mintegy másfél tucat gazdasággal közös osztályba sorolni. A köztük levő különbségek valójában már ma jóval nagyobbak, problémáik jellege jóval eltérőbb, mint a fejlettebb csoport és a fejlett tőkés országok közötti különbségek, illetve gazdaságfejlesztési feladatok (Lásd a 6. és a 7. táblázatot). A fejlődő világ gazdaságnövekedési ütemének viszonylag magas szintje a hetvenes években részben a mezőgazdasági termelés helyenként kiemelkedő eredményeivel, részben - és szélesebb körben - a feldolgozóipar fejlesztésével hozható összefüggésbe. A társadalmi termék előállításához a mezőgazdaság az évtized folyamán - némileg csökkenő irányzat mellett - 22-25 százalékkal járult hozzá, míg a feldolgozóipar részesedése 20 százalék alatti hányadról az évtized végére megközelítette a 25 százalékot. Ezzel az évtized egészében a bruttó hazai beruházások magas, évi átlagban 8 százalékot meghaladó növekedési üteme párosult, meghaladva mind a fejlett tőkés, mind a szocialista országok megfelelő mutatóját. 14*
