Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Inotai András: Adalékok a fejlődő országok gazdasági fejlődéséhez és világgazdasági jelentőségéhez
NépkÖ2társaságban és Indiában) élt a világ lakosságának 36,6 százaléka, további hat országot is ide véve pedig (Indonézia, Brazília, Banglades, Nigéria, Pakisztán és Mexikó) a világ lakosságának kereken a fele (1. tábládat). A hetvenes évek első felében kialakult igen magas, a fejlődő világ ádagában 2,5 százalékos, egyes fejlődő országokban azonban a 3 százalékot is meghaladó évi népességnövekedési ütemeket változatlannak feltételező előrejelzések szerint a világ lakossága 2000-re 6,3 milliárdra nő (jelenleg kb. 4,3 mrd fő), vagyis 35 év alatt kétszereződik meg.3 A legutóbbi években foganatosított népesedéspolitikai intézkedések, egyes országokban a születésszámnak a gazdasági növekedéssel együtt járó mérséklődése azt valószínűsíti azonban, hogy a népesség növekedési üteme az évezred utolsó két évtizedében alábbhagy, bár továbbra is magas marad. (A természetes szaporodás értéke 2—2,3 százalék közöttire tehető, ami 2000-re közel 6 milliárd embert jelent.) A népesség gyors növekedése nemcsak ellátási (mezőgazdasági fejlődés, élelmiszer- termelés) és szociális problémákat vet fel, hanem már ma megrajzolja a következő két évtized munkaerőhelyzetét. A gazdaságilag aktív lakosság részaránya a teljes lakosságon belül a fejlett országokban 46, a fejlődők átlagában nem egészen 40 százalék. Ez nemcsak a nők kisebb hányadának foglalkoztatásával függ össze, hanem elsősorban azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy a 15 évesnél fiatalabb lakosság kereken 80 százaléka a fejlődő országokban él (2. tábládat). A fejlődő országok - gazdasági szerkezetük adottságai miatt - még gyors növekedés mellett sem mindig tudnak minden munkaképes korú állampolgár számára munkaalkalmat teremteni. Különösen súlyos a helyzet a lassan növekvő, illetve stagnáló gazdaságokban. Mivel az egyre jelentősebb munkanélküliség (amit még tetéz az ún. strukturális munkanélküliség4) számottevő szociális probléma is, amely az országok belpolitikai-társadalmi stabilitását veszélyezteti, az elmúlt években egész sor kormány próbálkozott egyfajta foglalkoztatáspolitika gyakorlati megvalósításával. Még ha ezek a programok beváltják is a hozzájuk fűzött reményeket (miközben új ellentmondásokat és feszültségeket érlelnek, például a szociális célok és a hatékonysági követelmények között vagy a költségvetési deficit felduzzadása formájában), aligha valószínű, hogy a munkaerőpiaci feszültségeket a következő két évtizedben érezhetően mérsékelni tudnák. A munkanélküliség magas szintje, az alulfoglalkoztatás általános jelenléte hosszú ideig a fejlődés kísérőjelensége marad a fejlődő világban. A gazdasági fejlődés fő irányzatai A hetvenes években a fejlődő országok gazdasági potenciálja - a bruttó társadalmi termékkel mérve - számottevően nőtt. Folyó dollárárakon közel megháromszorozódott, és a világ társadalmi termékén belüli részesedése is közel 3 százalékponttal nőtt. Ebben kétségtelenül a világpiaci árarányoknak a fejlődő országok javára történt átrendeződése játszotta a legjelentősebb szerepet. Emellett azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a gyorsan iparosodó országokat tömörítő Latin-Amerika és „egyéb Ázsia” (a közel-keleti országok nélküli Ázsia) növekedése is meghaladta az átlagot (j. tábládat). 1978-ban nem kevesebb, mint 26 fejlődő ország bruttó társadalmi terméke haladta meg a 10 milliárd dollárt (Magyarországé ekkor kb. 30 milliárd dollár volt), közülük háromé túllépte a 100 milliárdos, világgazdasági szempontból is figyelemreméltó küszöbértéket. A fejlődő világ társadalmi termékének százalékában mért országonkénti részarányok - amelyeket 1970-re és 1977-re nézve az 7. tábládat tartalmaz - már egyértelműen utalnak a különböző fejlődési utak növekedésmeghatározó szerepére. Részarányát növelni tudta az olajárváltozásokból profitáló valamennyi fejlődő ország. Rajtuk kívül azonban csak a gyorsan iparosodó és a világpiacra termelő gazdaságokra igaz ez 142
