Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Király János: A latin-amerikai nemzeti felszabadító harc
„... nagyra értékelték a Kubai Köztársaságnak és más országoknak az angolai népnek nyújtott segítségét, amely része a dél-afrikai fajgyűlölő rezsim és szövetségesei terjeszkedő és gyarmatosító stratégiája elleni harcnak”.11 Ennek a támogatásnak különös jelentősége van akkor, amikor az imperializmus, s vele együtt Peking az el nem kötelezett mozgalomban bizonyos opportunista elemekre támaszkodva, Kubának az afrikai kontinensen játszott internacionalista szerepét akarja megkérdőjelezni. (Több ezer kubai szakember dolgozik Angolán kívül Mozambikban, Tanzániában, Etiópiában, Guineában és más afrikai országokban. Több mint 6 ezer angolai, mozambiki, namlbiai, etiópiai és kongói gyermek tanul különböző kubai középiskolákban.12) A szocialista forradalom megszilárdulásáról tanúskodik a Kubai Köztársaság és a fejlett tőkés országok együttműködésének bővülése is: Kuba külkereskedelmi forgalma a fejlett tőkés országokkal az 1971. évi 722 millió kubai pesóról 1976-ra 1840 millióra emelkedett. A fejlett tőkés országok közül igen intenzív Kuba kapcsolata Spanyolországgal (ez utóbbi nemrégiben 150 millió dolláros hitelt nyújtott a szigetországnak), Nagy-Britanniával, Japánnal, Kanadával, Franciaországgal és az NSZK-val, ahonnan Kuba diesel-elektromos mozdonyokat, mezőgazdasági berendezéseket, különféle mérőműszereket és vegyipari termékeket importál. Washington az utóbbi időben - válaszul a szigetország növekvő latin-amerikai befolyására, nemzetközi tevékenységének aktivizálódására - fokozta Kuba-ellenes propagandakampányát: felújította a szigetország feletti észak-amerikai SR—71 típusú kémrepülőgépek megfigyelőszolgálatát. „Solid Shield ’80” fedőnév alatt 1980 májusában nagyszabású hadgyakorlatot tartott a Karib-tenger térségében és a kubai szigeten levő guantanamói támaszponton, az észak-amerikai Florida államhoz tartozó Key West szigetén újabb támaszpontot létesített azzal a céllal, hogy növelje az észak-amerikai katonai jelenlétet a közép-amerikai és karibi országokban (különösen a győztes nicaraguai sandinista forradalom után), továbbá fokozta a közép-amerikai és a karibi országok haladó kormányai ellen folytatott ún. destabilizációs politikáját (Jamaica stb.). Az idők változásáról tanúskodik, hogy ma már egyre több latin-amerikai ország utasítja el a Kuba-ellenes észak-amerikai politikát,13 s a kubai nép is az ország történelmében eddig még nem tapasztalt hatalmas tömegtüntetéssel tiltakozott 1980. május 17-én az Egyesült Államok agresszív Kuba-ellenes kampánya ellen. Mindez azt mutatja, hogy Kuba sem zsarolással, sem fenyegetésekkel nem téríthető el a maga választotta úttól, tény viszont az is, hogy a Fehér Ház nem mond le az erőpolitikáról, jóllehet ez szöges ellentétben áll a latin-amerikai országok egyenjogúságra és kölcsönös előnyökre irányuló törekvéseivel. 2. Forradalmi fellendülés Közép-Amerikában A közép-amerikai országokban történt forradalmi változások a helyi oligarchia és az imperializmus válságáról tanúskodnak: a nicaraguai népi forradalmi mozgalom győzelme ismételten bizonyította a nemzetközi szolidaritás és a proletár internacionalizmus rendkívüli jelentőségét a fasizmus, az imperialista agresszió és az intervenciók elleni küzdelemben. A sandinista forradalom győzelme az elmúlt évtizedek legjelentősebb társadalmi' politikai eseménye Közép-Amerikában, melynek az ország stratégiai szerepe folytán rendkívüli súlya van. A somozista diktatúra alkotta ugyanis annak a politikai-katonai felépítménynek az egyik alappillérét (az ún. Közép-amerikai Védelmi Tanácsot) a karibi térségben, melyet a Pentagon a maré nostrum-ként tartott számon. Vitathatatlan Közép-Amerika és a karibi térség stratégiai jelentősége az Egyesült Államok számára, 133
