Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Tatár Imre: Az NSZK a választások tükrében
szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció jelenleg összesen 271 képviselővel és 45 mandátumos biztos többséggel rendelkezik. A választások eredményét — a vélemények megoszlását tekintve - pozitívan ítéli meg Európa. A szocialista országok egyértelmű megelégedéssel fogadták a koalíció győzelmét, mert biztosítottabbnak vélik az enyhülés folytatását, a keletnyugati kapcsolatok további kiterjesztését, mintha a keresztény pártok győztek volna. Nyugat-Európa fő erői is a stabil Schmidt-kormány választási győzelmét kívánták. A koalíció az enyhülés kibontakozásának köszönheti - melyhez maga is hozzájárult - hatalomra kerülését. Kritikus pillanatokban is mindig a békés egymás mellett élés politikája mellett foglalt állást. Ezért győzött 1972-ben - Willy Brandt kancellársága idején -, amikor a jobboldal meg akarta torpedózni a keleti szerződéseket. Ekkor mutatkozott meg először, hogy a nyugatnémet közvélemény nem kívánja a hidegháború újraéledését. Az ezt követő két választáson is fontos szerepet játszott az enyhülési politika, a Kelettel való kibékülés kérdése. A szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció vitathatatlan érdeme, hogy a keleti szerződések aláírásával és a „német kérdés” körüli feszültségek enyhítésével elindított politikai megoldáshoz egészében azóta is tartják magukat. A hetvenes években s a most megtartott választásokat megelőző küzdelemben is a jobboldali ellenzék a koalíció társadalmi vonatkozású elképzeléseit és külpolitikáját is bírálta. Az elsőről, a nyugatnémet társadalomban végbemenő mélyreható folyamatokról, amelyeknek hatása egyelőre nem túl jelentős, de potenciálisan erős mozgásokat jelez, a külföld keveset tud. A jobboldal bírálatát legszemléletesebben az a választási jelszó foglalta magában, amelyet 1976-ban írtak zászlajukra, s melynek szerzője F. J. Strauss volt. így hangzott: „Szabadságot akarunk, nem szocializmust!” A Strauss által a fenti jelszóban elvetett szocializmus fogalma természetesen nem azonos a miénkkel, bár a nyugatnémet jobboldal a propagandaháborúban igyekszik fölhasználni a szocialista országokban észlelt hibákat, gyengeségeket a saját, a szociáldemokrata-szabaddemokrata kormány lejáratására. A fenti jelszó főként a szociáldemokratákat támadja, azzal vádolva őket, hogy - egyes vezetők szándékai ellenére - végső soron szocializmust akarnak az NSZK-ban, és ez megakadályozandó. A választási jelszavak mögött azonban tényleges szemléleti különbségek vannak a szociáldemokrácia és a tőkés társadalom legjobboldalibb köreit elsőrendűen képviselő kereszténydemokrácia között. Nagy vonalakban vizsgálva, a kormány és az ellenzék gazdaságpolitikája között nincs lényeges különbség, nem is szólva a gazdasági rendszer védelméről. Mégis, az elmúlt években a jobboldal azért bírálta rendszeresen a kormányt, hogy „Túl sok az állam!” Ezen az értendő, hogy a koalíció szociális és egyéb reformintézkedéseivel az állam túl sok kötelezettséget vállalt, nagy, csak óriási adósságokkal fedezhető költségekbe verte magát, és (ez fáj leginkább a jobboldalnak) törvényekkel, rendeletekkel arra kötelezte a vállalkozókat, hogy több anyagi juttatást, szabad időt biztosítsanak a munkavállalóknak. 28
