Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Győri Sándor: Délkelet-Ázsia politikai erőviszonyai az 1980- as évek elején
Mindamellett mindkét oldalon tettek és tesznek kezdeményezéseket a kérdés diplomáciai rendezésére, Délkelet-Azsia két nagy, politikailag szembenálló tömbje kapcsolatainak intézményesítésére. Persze a koncepciók e téren is homlokegyenest ellenkezők. Az indokínai országok 1980 júliusában Vientiane-ban közös nyilatkozatban javasolják az ASEAN-nak: a) Laosz, Kambodzsa, Vietnam és Thaiföld írjanak alá kétoldalú vagy multilaterális szerződéseket, amelyekben a felek kötelezik magukat az erőszakról való lemondásra, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásra, továbbá arra, hogy területüket nem engedik felhasználni a másik elleni támadásra. b) Laosz, Kambodzsa és Vietnam, valamint Délkelet-Azsia államai írjanak alá kétoldalú szerződéseket az erőszakról való lemondásról és a békés egymás mellett élésről. c) Indokína országai készek arra, hogy a térség más államaival megvitassák a délkelet-ázsiai béke és stabilitás övezetének megteremtését, s hogy békésen rendezzék egymás között a tengerjogi vitákat. A vientiane-i értekezlet ismét felvázolta az indokínai államok koncepcióját a kambodzsai-thaiföldi határhelyzet normalizálására (amelynek elfogadása lényegében a kambodzsai probléma megoldását jelentené). Eszerint Kambodzsa és Thaiföld hozzon intézkedéseket a határtérség békéjének és biztonságának fenntartására, akadályozzák meg, hogy a határterületeket egymás szuverenitásának megsértésére használja fel bárki. Létesítsenek demilitarizált övezetet a két ország határvonala mentén, állítsanak fel közös bizottságokat azoknak az egyezményeknek a betartása érdekében, amelyek garantálják az övezet békéjét és stabilitását, végezetül teremtsék meg a nemzetközi ellenőrzés rendszerét. Kambodzsának és Thaiföldnek együtt kell működnie, továbbá kooperálni kell nemzetközi szervezetekkel, hogy megfelelő megoldást találjanak a menekültprobléma rendezésére, hogy csökkenteni tudják Thaiföld terheit, s hozzájárulhassanak a két ország közötti határmenti béke és stabilitás megszilárdításához. Thaiföld kizárólag a határtérség kambodzsai oldalán szeretne látni demilitarizált övezetet, azzal az érveléssel, hogy a probléma teljes egészében kambodzsai, azaz a „két khmer kormány” ügye. Thaiföld úgy vélekedik, a vientiane-i javaslat elfogadásával beismerné saját felelősségét a kambodzsai válság alakulásában, a határ mindkét részén húzódó fegyvermentes övezet csorbítaná függetlenségét. Ami pedig a Phnom Penh-i kormánnyal való együttműködést illeti, ettől kategorikusan elzárkózik (az ASEAN többi tagállama is), minthogy Heng Samrin kormányát a hatalomra kerülésében való vietnami segédlet miatt nem hajlandók Kambodzsa törvényes képviselőjeként elfogadni. A vietnami csapatok jelenlétével való érvelés hosszú távon tarthatatlannak tűnik, hisz - a Vietnam-barátsággal nem vádolható hongkongi Far Eastern Economic Review szerint is - Hanoi a „kambodzsai változásokat tartja megfordíthatatlannak, s nem a vietnami csapatok jelenlétét”. Az ASEAN ellenjavaslata: 1. egyoldalú fegyvermentes övezet; 2. nemzetközi konferencia Kambodzsa ügyében; 3. nemzetközileg ellenőrzött, pontosabban ENSZ- felügyelet alatt zajló választások. A kambodzsai rendezés elvi alapjaként az ún. Kuantan- elvet hirdették meg, ami voltaképpen Vietnamhoz intézett felhívás, hogy „tartsa távol magát mind a szovjet, mind a kínai befolyástól.”11 Jókora szakadék tátong tehát az álláspontok között. Hanoi a kambodzsai változásokat visszafordíthatatlannak tartja, ennélfogva szemszögéből a nemzetközi konferencia értelmetlen, nem is beszélve arról a számára veszélyes eshetőségről, hogy a tanácskozás Vietnam-ellenes propagandafórummá válhat. Hanoi gyengének tartja azt a bangkoki érvelést, hogy Thaiföld nem tárgyal a Heng Samrin-kormánnyal, minthogy az de facto elismerés lenne. Példaként említik Vietnamban, hogy a VDK és az Egyesült Államok 120
