Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 2. szám - Győri Sándor: Délkelet-Ázsia politikai erőviszonyai az 1980- as évek elején

lés fejlődő világbeli útjának hatékonyságát, létjogosultságát akarják bizonyítani. Vietnam és mellette a két kisebb indokínai állam önmagát a „szocializmus előretolt délkelet-ázsiai bástyájának ” tartja. Az ASEAN erős szálakkal kötődik az Egyesült Államokhoz, Japánhoz és Nyugat-Európához, Indokína pedig a Szovjetunióhoz és a vele szövetséges szocialista országokhoz.

Az alapvető ellentét persze nem zárja ki a normális együttműködést, a békés egymás mellett élés elvein nyugvó kapcsolatokat a két tömb között. Ha meggondoljuk, hogy a politikailag, társadalmilag és katonailag élesen megosztott Európában a détente évei a helsinki záróokmányhoz, a kelet- és a nyugat-európai országok rendezett és széles körű gazdasági együttműködéséhez vezettek el, akkor hasonló folyamatok, hasonló eredménnyel Délkelet-Ázsiában sem elképzelhetetlenek. (Érdemes emlékeztetni rá, hogy mind Indokínának, mind az ASEAN-nak, s tőlük függetlenül a Szovjetuniónak is van terve az ázsiai biztonsági rendszer megteremtésére.)

Tegyük hozzá: Délkelet-Ázsia számára az együttműködés életbevágóan fontos. Szingapúr kivételével az egész térség igen elmaradott. Indokína és az ÄSEAN egy főre jutó évi nemzeti jövedelmének együttes átlagmutatója nem haladja meg a 250 dollárt. Hasonló súlyos gondok gyötrik mindkét tömböt: a demográfiai robbanás, a munkanélküliség, az élelmiszerhiány, az alultápláltság. A népesedési probléma nagyságrendjét érzékelteti, hogy a jelenleg 140 milliós Indonézia lakossága az ezredfordulóra elérheti a 220-230 milliót. Vietnam mai 50 milliós lélekszáma megközelítheti a 80-90 milliót. 2000-ben a világ lakosságának kétharmada ázsiai lesz, és e lakosságtömeg lét- biztonságának megteremtése hatalmas, átgondolt erőfeszítéseket igényel nemzeti és nemzetközi keretekben egyaránt.

Emellett aktív regionális együttműködést feltételez a Mekong folyó kihasználása, a part menti olajlelőhelyek feltérképezése és kiaknázása stb.

Az ASEAN az 1980-as évek elején még mindig nem döntötte el, milyen utat válasszon Indokínával szemben. Igaz ugyan, hogy nagyon erős közvetlen-közvetett hatások ösztönzik az együttműködésre, de számolni kell a szervezeten belül és kívül tevékenykedő azon erők nyomásával is, amelyek a konfrontáció síkjára akarják terelni a viszonyt. A két szubrégió ellentmondásos viszonya természetesen nem szakítható ki a térségben érdekelt valamennyi hatalom kölcsönös kapcsolatainak, egymásra hatásának ösz- szefüggésrendszeréből.

Az érdekek szövevényessége jól tükröződik a Kambodzsa körüli elhúzódó konfliktusban. A kérdés objektív szemlélői tudják, hogy a Kambodzsa körüli hisztéria- keltés lényegében pszuedoválság. Addig tart, amíg az ASEAN, pontosabban szólva Thaiföld hagyja létezni a Heng Samrin-kormánnyal szemben álló, mesterségesen életben tartott, különböző politikai színezetű csoportokat.

Minthogy e sorok írásakor nincs sok jele annak, hogy a feszültség enyhülne, célszerű megvizsgálni, milyen vélt vagy tényleges érdekei fűződhetnek az ASEAN-nak mint egésznek, egyes tagállamainak s a mögöttük álló nagyhatalmaknak a kambodzsai probléma fenntartásához.

A Kambodzsában 1979 januárjában végbement fordulat módosította a regionális erőviszonyokat, erősítette Vietnam pozícióit, és sértette Kína érdekeit, presztízsét. Peking s vele együtt az Egyesült Államok a vietnami térnyerést „szovjet és vietnami veszélyként” interpretálja, és ezt a felfogást az ASEAN lényegében osztja.

Tény, hogy a kambodzsai fordulattal Indokína két vezető katonai hatalma, Vietnam és Thaiföld első ízben néz szembe a közvetlen konfrontáció lehetőségével. Thaiföld minden bizonnyal nincs könnyű helyzetben. Pol Pót rendszerét annak idején - hasonlóan a nyugati világ nagy részéhez - elítélte. Ma mégis ragaszkodik ahhoz, hogy az „erőszakkal megdöntött törvényes kormány” uralmát helyreállítsák. Thaiföld ugyanis