Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 2. szám - Győri Sándor: Délkelet-Ázsia politikai erőviszonyai az 1980- as évek elején

a morális meggondolásoknál fontosabb és kedvezőtlen változásnak tartja, hogy Kambodzsa elvesztette hagyományos ütközőállam jellegét. Más kérdés, hogy érdekében áll-e teret engedni a szovjet és vietnami fenyegetés teóriájának. A szigorú realitások talaján maradva nyilvánvaló ugyanis, hogy ha a súlyos gondokkal küszködő, gazdaságilag gyenge Vietnamról a hivatalos hanoi állásfoglalások ellenére feltételeznek bármiféle támadó szándékot, az erőviszonyok módosítására irányuló kísérletet, a képességeket már nem tételezhetik fel a délkelet-ázsiai országok.

Az úgynevezett „szovjet veszély” még kevésbé bizonyítható, ellentmond a geopolitikai realitásoknak. A Defense Nationale című francia folyóirat arra emlékeztetett: „A Szovjetunió Délkelet-Ázsiának ebben a térségében nincs jelen, sem úgy, mint Japán, amely szervesen a térséghez tartozik, sem úgy, mint az Egyesült Államok, amely katonai támaszpontokat tart fenn itt.”8

Időről időre felmerül a nyugati sajtóban, hogy Vietnam területén állítólag szovjet támaszpont, flottabázis lenne. A hanoi vezetés mindig hangsúlyozta: Vietnamban sosem voltak szovjet támaszpontok, és nem is lesznek.

Ha tehát az ASEAN mégis irányt vesz a kambodzsai probléma állandósítására, a kapcsolatok elhidegítésére, akkor azt abból a tudatos meggondolásból tenné, hogy elnyújtsa Vietnam gondokból történő kilábolását, lassítsa Indokína gazdasági talpraállí- tásának amúgy is bonyolult és hosszadalmas folyamatát. Szovjet vélemények szerint egyébként „... elég befolyásosak még Délkelet-Ázsia azon konzervatív körei, amelyek megpróbálkozhatnak az indokínai országok s főleg a szocialista Vietnam »megmérge- zésével «”.9

Ez egyszersmind azt jelentené, hogy az ASEAN nem fogadja el az Indokínában kialakult realitásokat, a status quót.

Ezen a ponton be kell kapcsolni az elemzésbe Kínát is. A délkelet-ázsiai integráció nem egy befolyásos vezető csoportja azért akarja konzerválni Kambodzsát feszültség- forrásként, mivel érdekeltséget és lehetőséget lát a Szovjetunió, a vele szövetséges Vietnam, illetve Kína konfliktusának mélyítésére, egymás ellen való kijátszásukra, „sakkban tartásukra”. Nem is beszélve arról a járulékos tényezőről, hogy Kambodzsa ügye még szélesebb értelemben megosztja a szocialista országokat. Több állam, például Jugoszlávia, Románia, a Koreai NDK továbbra is Pol Pót bukott rendszerét ismeri el, s főképp Phenjan aktív erkölcsi támogatásban is részesíti. Az elmúlt időszakban többször éles sajtópolémiára került sor Vietnam és Jugoszlávia között Kambodzsa ügyében, ami egyéb hatásán túl gyengíti a szocialista országok pozícióját az el nem kötelezett mozgalmon belül.

Ennek a taktikának a várható „politikai nyeresége”, racionalitása erősen megkérdőjelezhető, több oknál fogva is:

a) Vietnam helyzete Kínával szemben szilárd, azt fokozza a Szovjetunióval és a szocialista országok többségével kialakított szoros gazdasági-politikai és katonai együttműködés.

b) Kambodzsa stabilizálódása folyamatos, nyugati megfigyelők is elismerik a politikai és gazdasági konszolidációt. Nyilván csak idő kérdése a jelenlegi kambodzsai kormányzat szélesebb nemzetközi elismertetése, ENSZ-jogainak megteremtése.

c) Figyelembe véve, hogy az ASEAN nem egységes a Kínához, illetve Vietnamhoz fűződő kapcsolatokat illetően, a kambodzsai probléma fennmaradása minden bizonnyal felerősítené a szervezeten belüli dezintegrációs tendenciákat. Kínával kapcsolatban az ASEAN ideológiai-társadalmi természetű aggodalmait fokozza, hogy a világ legnépesebb országa nacionalista színezetű politikát folytat, regionális előretörése, a délkelet-ázsiai kínai kolóniával való kapcsolatai beláthatadan következményekkel terhesek.

Indonézia például határozottan Kínát tartja veszélyesebbnek Délkelet-Ázsia szá118