Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Győri Sándor: Délkelet-Ázsia politikai erőviszonyai az 1980- as évek elején
Ha a térség szüntelenül újratermelődő instabilitásának okait kutatjuk, az egyik legkézenfekvőbb magyarázat maga a rendkívül dinamikus gazdasági átalakulás, ami az erőviszonyok hirtelen módosulása miatt politikai bizonytalanság forrása lehet. Európa mellett Kelet- és Délkelet-Ázsia a világ második olyan térsége, ahol politikai, társadalmi, gazdasági berendezkedésüket tekintve igen különböző államok élnek együtt. Szembeödő ez az ellentét a szocialista Észak- és a tőkés úton haladó Dél-Korea között. Hasonlóan polarizálódott Délkelet-Ázsia is, ahol a szocialista utat képviselő Indokína egy tőkés integráció, az ASEAN szomszédja. De folytathatnánk a sort a Csendes-óceánon is jelenlevő Szovjetunió és Japán párhuzamba állításával. Kína önmagában hordja a kettősséget, hiszen szocialista hatalmi és tulajdonviszonyok ellenére rögeszmeszerű szovjetellenességet képvisel. A heterogenitás más szempontból is jellemző. Többezer éves ősi civilizációk, mint például a kínai, élnek egy régióban fiatalabb kultúrákkal, friss államalakulatokkal, például Malaysiával vagy Szingapúrral. Európával összehasonlítva meghökkentően nagy a szóródás a gazdasági fejlettséget tekintve is. Amíg (az e térséghez sorolt) Ausztrália egy főre jutó nemzeti jövedelme 6500 dollár körül van, Japáné pedig 4200, addig Indonéziáé vagy Vietnamé a 200-at sem éri el.1 Míg kontinensünkön a helsinki megállapodás szentesítette a status quót, a határokat, Kelet- és Délkelet-Azsiában manapság is olykor nyílt katonai összecsapásokhoz vezetnek a határ- és a területi kérdések. A teljesség igénye nélkül: Japánnak területi követelései vannak a Szovjetunióval szemben (négy Kurilli-sziget), ellentét van Tokió és Peking között a Senkaku-szigetek hovatartozása miatt. Kínának legtöbb szomszédjával szemben nyíltan vagy burkoltan megfogalmazott területi követelései vannak. Vietnam esetében vitatja a kialakult szárazföldi határt, a Paracel- és a Spratly-szigeteket Kína részének tekinti. Az utóbbiakra Kínán és Vietnamon kívül igényt tart Indonézia és a Fülöp-szigetek is. Manilának évtizeden át tartó feszült vitája volt Kuala Lumpurral Sabah hovatartozása miatt. Mindezt csak annak érzékeltetésére mondtuk el, hogy világossá váljék: milyen bizonytalansági tényezőkkel kell számolnia annak, aki megpróbálja felvázolni az állandóan változó és hullámzó Kelet- és Délkelet-Ázsia jövőjét. Minthogy cikkünk tárgya az erőviszonyok (nyugati terminológiával: a hatalmi viszonyok) alakulása a térségben, célszerű sorra venni, ki mindenki érintett a régió sorsának formálásában. Először is a két egyetemes felelősségű világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, amelyek egyúttal közvetlenül is kötődnek a Csendes-óceán térségéhez. Nyilvánvaló, hogy a szovjet-amerikai kapcsolatok hosszú távú alakulása alapvetően befolyásolja Kelet- és Délkelet-Ázsia biztonságát is. Utánuk (vagy mellettük?) rögtön a két - találóbb kategória híján - regionális nagyhatalomnak nevezhető országot, Kínát és Japánt említeném. Ide sorolható még (hasonlóan önkényes elnevezéssel) két regionális középhatalom, Vietnam és Indonézia. Minthogy a jövő a múltban fogant s a jelenben kibontakozó állapotok, folyamatok változásainak eredője, így Kelet- és Délkelet-Ázsia holnapi arculata sem rajzolható meg az előzmények ismerete nélkül. Az 1950-es évek A fasiszta Japán háborús vereségét, a szocializmus Kínában aratott győzelmét erjedés követi Ázsia-szerte, ami mozgósítja a tőkés rendszer további térvesztését meggátolni igyekvő Egyesült Államokat. Ekkor születik a hírhedt Truman-doktrína, vagy másképp a containment, a feltartóztatás politikája, amelynek jegyében az Egyesült Államok széles ni
