Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Makai György: A fejlődő országok és a közel-keleti kérdés
- A palesztin probléma és a közel-keleti kérdés egységes egészet alkot, amely egymástól függetlenül nem lehet megoldható. Ezért kell elutasítani mindenféle részleges megoldást és különbékét.- A Biztonsági Tanács az ENSZ alapokmánya 7. fejezetének értelmében foganatosítson szankciókat Izrael ellen, ideértve az embargót és a kizárást a világszervezetből.- A tagállamoknak az arab bojkotthoz csatlakozva meg kell szakítaniok Izraellel minden diplomáciai, konzuli, kulturális, sport-, turista- és kommunikációs kapcsolatot.- A PFSZ-nek mint a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének joga van a harc minden formájához.- Hívják össze az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülésszakát a palesztin kérdés megvitatására.- El kell ítélni minden országot, amely Jeruzsálemet elismeri Izrael fővárosának. A csúcskonferencia dokumentumait tanulmányozva szembeötlik az a számos fenntartás, amellyel az országok egy része a zárónyilatkozatot és a határozatot illette. Egy kis ízelítő: Bolívia, Elefántcsontpart, Szingapúr és Surinam nem értett egyet azzal a megfogalmazással, amely a cionizmust kolonialista és rasszista elméletnek minősíti. Kamerun, Felső-Volta, Szingapúr és Mauritius nem volt hajlandó elítélni a Camp David-i megállapodásokat. Szenegál egyenesen a szadati politika védelmére kelt, Szingapúr bejelentette, hogy helytelenítené Egyiptom kizárását a mozgalomból. Egyiptom képviselője természetesen lelkesen védelmezte Szadat elnök „békemisszióját”. Mindez arra vallott, hogy az el nem kötelezettek egy csoportja - Szaúd-Arábiával mint mozgatóval a háttérben - kísérletet tett a Közel-Kelettel kapcsolatos, túlságosan radikálisnak tartott állásfoglalások mérséklésére, és mivel a mozgalomban továbbra is érvényben van a konszenzus elve, meg tudta akadályozni Egyiptom kizárását. Noha már a havannai csúcson is történtek kísérletek a kambodzsai kérdés előtérbe állítására, vagyis Vietnam politikájának bírálatára, továbbá Kuba afrikai tevékenységének támadására, ezzel vajmi nehezen lehetett a palesztin kérdést a háttérbe szorítani. Ideális ürügynek mutatkozott viszont 1979 decembere után az „afgán kérdés” kijátszása Palesztinával szemben. Primitív, hamis, de propagandacélokra kiaknázható párhuzam: igaz, hogy a palesztinok izraeli megszállás alatt sínylődnek, Afganisztánban pedig szovjet csapatok vannak s amennyiben elítéljük az egyiket, úgy el kell ítélnünk a másikat is! Tehát: amennyiben az el nem kötelezettek határozatot hoznak Izrael ellen, úgy határozatot kell hozniok a Szovjetunió ellen is, mert ellenkező esetben beigazolódik az az állítás, miszerint az el nem kötelezettek mozgalma a szovjet politika eszköze. . . Az el nem kötelezettek 1981. február 9-i külügyminiszteri értekezletének előkészítése során több ország - így Szingapúr, Indonézia, Malaysia, Pakisztán, Zaire és Kuvait - részéről heves támadások érték a Szovjetunió afganisztáni és Vietnam kambodzsai politikáját, kísérlet történt arra, hogy összekapcsolják az Egyesült Államok közel-keleti politikájának elítélését a Szovjetunió, illetve Vietnam elítélésével. Egyes küldöttek, így Donabalan szingapúri külügyminiszter azzal is megpróbálkoztak, hogy a konszenzus elvének elvetését követelve - az ENSZ közgyűléséhez hasonlóan többségi alapon hozzanak határozatokat - felrobbantsák az egész mozgalmat. A tanácskozáson végül a józanság és az egység megőrzésének óhaja érvényesült. Igaz ugyan, hogy Kambodzsával és Afganisztánnal kapcsolatban olyan megfogalmazások születtek, amelyeket illetően a vietnami és az afgán delegáció fenntartásokkal élt, de a konferencia két fő dokumentumának egyike (a másik a közös gazdasági gondokkal foglalkozott) a politikai állásfoglalások kapcsán nagy teret szentelt a Közel- Keletnek. Egyértelműen elítélte a Camp David-i megállapodást, elutasítva minden olyan kezdeményezést, amely árt a palesztin ügynek. Ugyanakkor Egyiptom - a konszenzus 106
