Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Somogyi Ferenc: A szocialista orientációjú fejlődés Fekete-Afrikában
erősebb gyarmattartó országok gazdasági pozícióikat és politikai befolyásukat átmentve, mintegy elébe mentek az elkerülhetetlen változásoknak, „dekolonizálták” gyarmataikat. Az imperialista köröknek e megváltozott taktikája egy időre jelentősen korlátozta a nem kapitalista fejlődés gyakorlatának térhódítását a kontinensen. Ebben a periódusban csupán Tanzánia tette magáévá a történelmi útrövidítés koncepcióját, amelynek a Julius Nyerere nevével fémjelzett változata mindenekelőtt az ősi közösségi elveken (ujamaa) és a parasztság szerepének túlhangsúlyozásán nyugszik. Ez az eszmerendszer legtisztultabb formájában (arushai nyilatkozat, 1967) sem közelít a tudományos szocializmushoz, és az ebből eredő következetlenségek a belső társadalmi-politikai gyakorlat mellett az ország külpolitikájában is érzékelhetők. A térség más országaiban a „dekolonizáció” keretében elnyert függetlenség kikiáltása utáni kapitalista irányú fejlődés kudarca vezetett oda, hogy a hadsereg forradalmi demokrata tisztjei átvették a hatalmat, és lépéseket tettek a nem kapitalista útra való áttérés érdekében (Kongó - 1968, Szomália - 1969, és Benin, a volt Dahomey - 1972).22 Ennek a három országnak a vezetői jutottak el Fekete-Afrikában először a tudományos szocializmus eszméi iránti elkötelezettségük hivatalos deklarálásáig. Az elvben elfogadott, de esetenként sajátosan interpretált és a gyakorlatban nem mindig kellő következetességgel alkalmazott marxizmus-leninizmus alapján ebben az országcsoportban jelentkezett először - főként Kongó és 1977-ig Szomália esetében - a szocialista orientáció tudatos vállalása a külpolitikában is. Azóta azonban Szomália éppen a külpolitikai gyakorlatában bekövetkezett alapvető fordulat következtében letért a szocialista orientációjú fejlődés útjáról. Ugyancsak a megkezdett kapitalista irányú fejlődés eredménytelensége vezetett Madagaszkáron a „malgas szocialista forradalom” programjának 1975. évi meghirdetéséhez. A program végrehajtásáért küzdő széles front azonban még nem jutott el a marxizmus-leninizmus elfogadásáig, és keretein belül csak egy kisebb párt áll a tudományos szocializmus talaján. Etiópia fejlődése több lényeges vonatkozásban eltér a többi nem kapitalista úton haladó fekete-afrikai országétól. Fontos sajátosság, hogy ebben az országban a forradalmi átalakulás folyamatát hosszú, politikai-jogi szempontból független fejlődési szakasz előzte meg. A néptömegek elégedetlenségéből táplálkozó, de más szervezett erő híján a hadsereg vezetésével kibontakozó forradalmi erjedés politikai, társadalmi és gazdasági tartalma az 1974. februári megmozdulások után rohamosan mélyült, és a viszonylag békés hatalomátvételt követően a külső és a belső reakció ellen vívott éles osztályharcban rövid idő alatt jutott el a bürokratikus feudalizmus elleni kapitalista beállítottságú nacionalista fellépéstől a tudományos szocializmus vállalásáig. A forradalom vívmányai védelmének egyetlen lehetséges útja az adott feltételek között éppen e vívmányok továbbfejlesztése volt, és ennek eredményeként Etiópia a szocialista orientációjú fejlődés szakaszába lépett, és a megoldatlan problémák ellenére is a társadalmi haladás egyik legfontosabb fekete-afrikai bázisává vált. Külön csoportot alkotnak a korábban a portugál gyarmatbirodalomhoz tartozó, függetlenségük kivívása után a nem kapitalista fejlődés útjára lépett országok. Paradoxnak tűnhet, mégis logikus, hogy éppen a leggyengébb, az új helyzethez való neo- kolonialista alkalmazkodásra, a „dekolonizáció” végrehajtására képtelen portugál gyarmattartók rendszere maradt fenn legtovább a maga klasszikus formájában Fekete- Afrikában. A legalapvetőbb nemzeti törekvéseket is elfojtó portugál politika oda vezetett, hogy egyrészt a felszabadító harc fegyveres formát öltött, másrészt az elhúzódó küzdelemben egyre inkább mélyült a nemzeti felszabadító forradalom társadalmi tartalma. Ily módon Mozambik és Angola népei közvetlenül a függetlenség kikiáltását követően hozzáláttak a radikális társadalmi átalakítások végrehajtásához. E két 85
