Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Szerb István: Az Egyesült Államok Kína-politikája: újabb szakasz kezdetén?
ban is a kínai vezetés kiegyensúlyozottságát illetően. Az e kérdéssel kapcsolatban az amerikai vezetésben időről időre felvetődő véleménykülönbségeket kitűnően példázzák Vance külügyminiszternek - közvetlenül Teng washingtoni látogatása előtt - 1979. január 15-én, az Amerikai-Kínai Kereskedelmi Tanács, illetve az Amerikai-Kínai Gazdasági Tanács tagjai előtt tett kijelentései: „Szeretném hangsúlyozni, hogy kapcsolataink normalizálását úgy hajtottuk végre, hogy az ne irányuljon egyetlen más ország ellen sem. Hisszük, hogy Kína fontos szerepet tölt majd be a világbékére és stabilitásra irányuló törekvésekben. Ugyanez áll a Szovjetunióra is. Akkor szolgáljuk a legjobban nemzeti érdekeinket, ha mindkét országgal javítani igyekszünk viszonyunkat, egyidejűleg védelmezve alapvető stratégiai érdekeinket, fgy történt ez 1972 elején, amikor ugyanabban az időben írtuk alá a Sanghaji Közleményt és a SALT-I-et is.” Amerikai látogatása előestéjén Teng Hsziao-ping úgy nyilatkozott amerikai újságíróknak, hogy bízik benne: Kína és Tajvan egyesítésére még ebben az évben sor kerülhet. Ügy tűnik tehát, hogy Teng abban a hitben indult az Egyesült Államokba (1979. január 29. - február 4.), hogy az egyesítés záros határidőn belül megvalósítható lesz. A washingtoni tárgyalások eredményeként Carter és Teng műszaki-tudományos együttműködési, valamint kulturális egyezményt írt alá. Február x-én sajtónyilatkozatot tettek közzé, mely tartalmazta a felek jól ismert „hegemóniaellenes” álláspontját, valamint azt, hogy kereskedelmi, légügyi és hajózási szerződést kívánnak kötni. Carter a KNK-ban, Hua Kuo-feng az Egyesült Államokban teendő látogatásra szóló meghívást fogadott el. Fang Ji miniszterelnök-helyettes Frank Press-szel oktatásügyi, mezőgazdasági és űrkutatási témákban való együttműködésről szóló emlékeztetőket, Schlesinger energiaügyi miniszterrel együttműködési egyezményt írt alá. Huang Hua és Vance külügyminiszterek konzuli egyezményt kötöttek. Közvetlenül Teng hazatérése után megkezdődött a kínai hadsereg vietnami intervenciója. Meglehetősen tisztázatlan egyelőre, hogy a katonai kalandra az amerikai vezetők határozott helyeslésével vállalkozott-e a KNK, vagy az Egyesült Államok inkább csak hallgatólagosan tudomásul vette az eseményeket. Annyi mindenesetre tényszerűen megállapítható, hogy az amerikai-kínai kapcsolatokban előirányzott fejleményeket a kínai lépés egyáltalán nem zavarta. 1979. február 28-án a kínai vezetés újabb felhívást intézett Tajvanhoz az egyesülés ügyében.9 Pozitív válasz azonban nem érkezett, sőt március folyamán teljesen egyértelművé vált, hogy Teng amerikai tárgyalásainak gazdasági vonatkozású sikerei ellenére az amerikai kormány és mindenekelőtt a Kongresszus nem tartja Teng pozícióját elég erősnek a kínai vezetésben, nem látja teljesen biztosítottnak a Kínával kiépített kapcsolatok jövőjét, és nem mond le Tajvanról. Az amerikai Kongresszus által március végén elfogadott „Taiwan Relations Act” pedig világosan kifejtette, hogy Tajvan jövőjét csak békés eszközökkel lehet rendezni, s hogy „nem csupán katonai támadás, hanem a bojkott vagy az 23
